Pecások, kisbotosok és diófa – élet a Hatvan utcai kertben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.06.03. 08:12 | Frissítve: 2013.06.04. 10:42
Debrecen – Temető és lakatlan szőlőskertek terültek el hajdanán a cívisváros nyugati falain kívüli síkságon, melyhez már 500 éve is a Hatvan utca vezetett. A róla elnevezett övezet napjainkban már sok ezer embernek nyújt élettel teli, virágzó otthont.
A zónát szinte nyílegyenes utcák határolják: a Pesti utca, a Kishegyesi, a Bartók Béla út és a vasútvonal. Szabályos területén olyan utcák futnak, amik többnyire párhuzamosak és viszonylag szélesek. Névadó utcájában eredetileg valóban 60 telek volt, s a város vezetői a XVI. században engedélyezték, hogy a kapun túli kertségben is letelepedhessenek a polgárok. 1700-től 1932-ig (az új Köztemető megépültéig) nyughely is működött itt.
A Dorottya utcai temető őrzi Debrecen egyik leghíresebb és legtragikusabb sorsú személyiségének, Csokonai Vitéz Mihálynak a földi maradványait. Nem véletlen tehát az utca neve sem, hiszen a poéta szerelme emléke előtt tiszteleg. A költő síremlékének felállítására Vecsey József és Péczely József kezdte meg a gyűjtést 1835-ben. A következő évben már állt is a sírkertben Beregszászi Pál vasgúlája – a diákok (köztük Arany János), professzorok és még 300 debreceni személy 2321 forintnyi adományai által.
A sírt 1847. május 14-én Petőfi Sándor is látta, s így hatott rá: „Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak…” A mementót és Csokonai csontjait 1931-ben át akarták vinni az új Köztemetőbe, de a debreceniek ezt megvétózták: „A Dorottya utcában nem kell mást tenni, csak azon a helyen, ahol az évszázados sír áll, nem építenek majd házacskát a 300 négyszögöles telken, hanem megmarad szép park közepén.”
A kis dombon fekvő kert ma is megvan, akárcsak néhány emlékmű. Igaz, a poéta obeliszkje is már megérett a renoválásra, hiszen egyebek mellett a talapzatát le kellene fedni, vagy be kéne ültetni. Ugyancsak eltűnt a Kishegyesi út közeli részén a nemrég még sokak által kedvelt lángossütő, viszont például a körzet határában lévő záporbeömlőnél szerencsére bő vízzel csörgedezik a Tócó. A patak túlvégén, a Bartók Béla úti szakaszon pecáznak is benne az emberek.
Innen nem messze – a vasútállomás miatt – hat pár vonatsín keresztezi a közutakat, nevezetesen a Bartók Béla utat és a nagysándortelepi Kunhalom utcát. Ebben az a legkülönösebb, hogy az utak nemcsak a vasúti töltésbe futnak, hanem odáig aszfaltozottak is. Sorompó, szabályos átjáró vagy átkelést tiltó tábla azonban nincs – csoda-e, hogy mennyien járnak át ezen az életveszélyes területen? „Aluljáró volna a legbiztonságosabb!” – állapítottuk meg egy férfival, aki sokakhoz hasonlóan biciklit cipelve emelgette a lábait a síneken át.
Azon a helyen egyébként az útkanyar is igen éles. Sétánk során az időjárás szeszélyes változásai miatt egyszer az izzadtságcseppeket, máskor meg az esőcsíkokat törülgettük az arcunkról. A gyakori fordulatok azonban azzal is jártak, hogy mindig újabb és más színben örökíthettük meg a kertséget. Örömünk tovább fokozódott, amikor például a Vág utcában egy fantasztikus kis sportpályára bukkantunk, vagy amikor egy nagyon szépen kipingált városcímert fedeztünk fel a Bartók Béla úti óvoda téglafalán.
– Megszüntetik a játszóteret?! – rezzent össze a fiatal hölgy, aki érkezésünkkor éppen az intézmény melletti parkban hintázott.
– Miből gondolja ezt? – kérdeztünk vissza tanácstalanul.
– Abból, hogy a múltkor is, amikor jöttek lefényképezni itt egy fát, nem sokkal utána azt is kivágták.
– Nincs ilyen szándékom, különben is ez láthatóan egy szép, új játszótér – ebben maradtunk, s beszélgetőtársunk vidáman lengedezett tovább.
Az utcaneveket tanulmányozva, Szotyori (Nagy Károly) is olvasható a táblákon. Az 1821-től 1897-ig élt főiskolai zenetanár, zongorista a Kollégiumnak is volt a kántora. Az énekkar az ő vezetésével kezdett újra működni a szabadságharc után. A református intézményhez kapcsolódnak a Nagybotos és a Kisbotos utcák is, melyek a tűzoltó diákoknak állítanak emléket. A kisbot nevű gerundium például 150 centiméter hosszú volt, s a fiatalabb növendékek legerősebbje használhatta.
Az óvoda mellett a Lilla Téri Általános Iskola tagintézményei is itt működnek. A Hatvan utcai kertben van a város egyik legrégebbi bevásárlóközpontja is, míg az övezet szemközti sarkában a térség legnagyobb gyógyhelye, a Kenézy-kórház. A Pesti-utcasarki, régi díszkapuja és gyermekosztályi épülete ma is megkapó. Az egészségügyi intézménnyel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy az önkormányzat átadná a működtetését az államnak.
– Hét éve költöztünk ide, a telket már tíz éve vettük, mely akkor is felért egy lakás árával – elevenítette fel a Diófa utcában lakó Sás Gyöngyi. – Némileg az nehezíti a mindennapjainkat, hogy csak a Kishegyesi útról lehet behajtani az utcánkba, ám ott burkolatlan és egyenetlen az út. Sőt, mivel a másik irányból tilos, a kerülés miatt olykor tizenöt perccel is nő a menetidő az agráregyetemi munkahelyem is az otthonom között. Pedig nagyon szeretünk itt lakni, csendes, nyugodt környék ez, s az ellátottság is jó! – foglalta össze a Hatvan utcai kertség életérzését.
Mi pedig azt is megállapítottuk, hogy a Diófa utcában valóban van diófa. Nem is akármilyen!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)