Önök döntik el, hogy ki legyen az év kulturális szereplője Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.04. 08:00 | Frissítve: 2023.01.04. 08:52
Debrecen - Hajdu Imeldára, Horváth Andreára, Tordai Zoltánra, valamint Löki Viktorra és Harangi Attilára voksolhatnak. Döntsék el szavazatukkal, ki legyen a győztes!
Ahogy 2011 óta minden évben, most is meghirdette a Dehir az Év embere választását, mely során azokat a meghatározó embereket keressük, akik olyan teljesítményt nyújtottak Debrecenben, mely elismerést érdemel, s amire szívesen emlékszünk vissza majd később is.
A szavazás elindult, az év sportolójára és gazdasági szakemberére itt és itt voksolhatnak, most az év kulturális szereplőit mutatjuk be.
Hajdu Imelda
A Csokonai Színház színművészét olyan feledhetetlen előadásokban láthatta a közönség, mint a Für Elise vagy a Névtelen csillag, de említhetjük a Herkulest is. Hajdu Imelda szuggesztív személyisége és játéka biztosan megmarad azokban, akik a színpadon látták, a fiatal tehetség bármilyen szerepben kiemelkedő alakítást nyújt.

Hajdu Imelda Csíkszeredán született, 2016-ban költözött Magyarországra, 2018-tól erősíti a Csokonai Színház társulatát. Ide tulajdonképpen visszatért, hiszen korábban a Deszka Fesztiválon is láthattuk: Egressy Zoltán darabjában, a 4x100-ban húzott magára nemzeti mezt Debrecenben.
A tehetség mellé az sem árt, ha egy színész jó szerepeket kap: akár mesejátékban (Herkules), akár romantikus darabban (Edmond) lépett színpadra, Hajdu Imelda mindig képes volt hozzátenni azt a pluszt, amitől élményként élhették meg a nézők az előadást. Az idén új színházzal gazdagodott Debrecen: Szabó Magda és a Für Elise volt a nyitódarab a Csokonai Fórum világot jelentő deszkáin. Ebben az írónő fiatalkori énjét alakította: sok színnel, hatalmas energiákkal.
Horváth Andrea
A Debreceni Német Kulturális Fórum elnöke számára kiemelten fontos az, hogy a magyar és a német kultúra között hidat építsen a városban. Amióta átvették, értékes és friss, mai programokkal, igényes tartalommal töltik meg a Batthyány utca 24. szám alatti székhelyüket, ami egykoron a b24 Galériának adott otthont. A szakember innovatív, újszerű rendezvényekkel jelentkezik, s mondhatni elhozta Debrecenbe a világot. Az All-In sorozatnak köszönhetően többek között a németajkú fellegvár, Svájc és Izrael kultúráját is megismerhették a helyiek.
A fórum az utóbbi időben egyre élénkebben és nagyobb kínálattal volt jelen Debrecenben: a közönség számára több német kulturális rendezvényt kínáltak, nyári filmvetítésekkel, jazz-koncerttel, a Szemrevaló filmfesztivállal és német színdarabokkal is várták az érdeklődőket.

Horváth Andrea tevékenységét modern, friss kezdeményezések is jellemzik, például a különleges deszkás tárlat, emellett pedig támogatta a legjobb kisfilmeket felvonultató fesztivált is, a debreceni Maltert, amelyhez kapcsolódási pontot talált.
Harangi Attila és Löki Viktor
A debreceni identitás, építészeti örökségeink, helyi értékeink és a cívisváros múltjának megőrzése szempontjából rendkívüli jelentőségű kötet jelent meg 2022 szeptemberében. Harangi Attila építész és Löki Viktor biológus, fotós közös könyve, a Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című kötet nagy sikert aratott a szakma és az olvasóközönség körében egyaránt.

Az identitás, a debreceniség kulcsszó náluk, a cívisházak történetét itthon és más városokban bemutatták tárlatokon. Harangi Attila már több éve kutatja szülővárosának építészeti örökségét, a cívis lakóházakat.
Hogyan maradhatnak meg a történeti földszintes lakóházak az átalakuló városszövetben? – A Debreceni Egyetem mesterképzésén ez volt diplomamunkájának témája.
Munkájához 2019-ben csatlakozott fotósként Löki Viktor, a Streets of Debrecen projekt létrehozója. Az elmúlt három évben azt tűzték ki célul, hogy a levéltári és építészeti kutatásokat a házak belső felmérésével, belső tereik alapos fényképes dokumentálásával, valamint a lakókkal, bérlőkkel és egyes cívisházak esetében üzletvezetőkkel készített interjúkkal és visszaemlékezésekkel egészítsék ki.
Tordai Zoltán
Tordai Zoltán hatéves korában kezdett el hegedülni tanulni a debreceni zeneiskolában, ám nem csak az iskolában tanulta el a fortélyokat, szintén muzsikus édesapja is tanította. 11 éves korában nyert felvételt a Rajkó Zenekarba. A Magyar Rádió 2014 óta folyamatosan készít vele felvételeket, a 2015-ös Prímásverseny különdíjasa volt.
Tordai Zoltán és zenekara az egyetlen cigányzenekar jelenleg Debrecenben: zenei repertoárjuk igen széles, egyik fő céljuk a roma kultúra, muzsika megismertetése a közönséggel.

Idén nyáron Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült augusztus 20. alkalmából az előadóművész, a Tordai Zoltán Quintet alapító prímása és zenésztársa, Váradi Géza klarinét és szaxofon előadóművész, a Tordai Zoltán Quintet szóló klarinétosa. A zenészek a Pesti Vigadóban vehették át az elismerést.
A prímás úgy véli, tévedés azt hinni, hogy a minőségi cigányzene az idősebb korosztály számára élvezetes csak, véleménye szerint a nóták befogadására „meg kell érni”, s erre a hungarikumra a fiatalabb generáció is nyitott.
Így lehet szavazni
A Dehir választásán – hasonlóan az előző évekhez – a voksolásnál meg kell adni az e-mail címet, arra küldünk egy érvényesítő levelet, akkor válik érvényessé a szavazat, ha az abban található linkre rákattintanak.
Szavazataikat január 10-én, kedden 12 óráig várjuk.
Miután kiderül, olvasóink szavazatai alapján kik lettek a kategóriák győztesei, a döntés visszakerül a zsűrihez – a zsűri pedig közülük fogja megválasztani, ki kapja az év embere díjat 2022-ben.