Nyaralás helyett a kutatásba vetették bele magukat a diákok Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.07.10. 13:27 | Frissítve: 2017.07.11. 09:16
Debrecen – Közel száz középiskolás vesz részt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának nyári táborában.
Az egyetem már negyedik alkalommal szervezte meg az egyhetes nyári táborát, ahová az ország különböző pontjairól jelentkeztek a tanulók. A helyieken és környékbelieken kívül többek között Budapestről, Békéscsabáról, Egerből, Nyíregyházáról, Sárospatakról, sőt még Csíkszeredáról és Nagyváradról is érkeztek olyan diákok, akik tanulással szeretnének eltölteni egy hetet.

„Amivel mi versenyzünk, az a nyaralás, a pihenés, és ehelyett választották ezt a tábort” – nyilatkozta Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja majd hozzátette, hogy mivel ez egy ingyenes program, bizonyos feltételekhez kötik a bekerülést. A tanulóknak egy motivációs levelet, valamint egy 3-8 oldal terjedelmű, meghatározott témakörű pályamunkát kell benyújtani. A dékán a megnyitón arról is beszámolt, hogy általában másfél-kétszeres a túljelentkezés, s körülbelül száz diák kaphat lehetőséget a táborozásra.
Kozma Gábor, oktatási dékánhelyettes a tábor programjai mellett bemutatta a kar intézeteit és képzéseit a diákoknak. Az igazgató szerint a tábor célja, hogy bevezessék a középiskolásokat a természettudományos kutatás rejtelmeibe. Csapatokban dolgoznak majd a hét folyamán, terepre mennek, adatokat dolgoznak fel, és az utolsó napon nyílt konferencián prezentálják majd az elért eredményeket. „Bízunk abban, hogy az itt töltött néhány nap csak a kezdet” – tette hozzá Kozma Gábor.
A táborozókat előzetesen az általuk választott öt tudományterület – biológia, földrajz, fizika, kémia, matematika – valamelyikébe sorolják be, azonban mindegyikbe bepillantást nyerhetnek a programok során. Minden nap más-más területet, intézetet ismerhetnek meg: különböző előadásokkal és feladatokkal mutatkozik be a Biológiai és Ökológiai, a Földtudományi, a Fizikai, a Kémiai, valamint a Matematikai Intézet. A komoly munka mellett azonban szakítanak időt a szórakozásra is, esténként városnézés, vetélkedők, sportprogramok, illetve táncház révén nyílik lehetőség a kikapcsolódásra.
A száz középiskolás közül a többség korábban is táborozott már az egyetemen, sokan azonban most először vesznek részt ilyen táborban. Adorján Dávid is az „újoncok” közé tartozik, és a Debreceni Egyetemen tervezi folytatni a tanulmányait az érettségit követően. A tábort egy remek lehetőségnek tartja arra, hogy „felmérje a terepet” és tapasztalatot szerezhessen.
Szegedi Enikő is céltudatosan jelentkezett a táborba, ő is a debreceni felsőoktatási intézmény hallgatója szeretne lenni. „Kiskorom óta szeretem az állatokat és a természetet, ebből kifolyólag biológiával szeretnék majd foglalkozni. Azért jelentkeztem a táborba, hogy tanuljak, és hasonló érdeklődésű emberekkel lehessek együtt” – nyilatkozta a tiszafüredi lány, aki állatkerti dolgozóként vagy állatorvosként képzeli el a jövőjét.
Pajkos Barnabás és Petra rutinos táborozónak számít, már harmadik alkalommal töltik a nyarukat kutatómunkával. A pásztói Mikszáth Kálmán Líceumból érkezett testvérpár a matematika területén érzi otthon magát, és örülnek annak, hogy egy ilyen programsorozat által tanulhatnak és fejlődhetnek.
A nyári tábor a tehetséges, természettudományok iránt érdeklődő fiataloknak biztosít lehetőséget a fejlődésre. Elképzelhető, hogy közöttük vannak a jövő generációjának nagy kutatói.
Dehir - Kutatnak a diákok az egyetem táborában
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)