Nem bírják el a telefonadót a szolgáltatók – az ügyfeleknek is jut belőle
Szerző: Érsek Kitti | ersek.kitti@dtv.hu Közzétéve: 2012.06.10. 12:11 | Frissítve: 2012.06.11. 09:03
Debrecen – Három hét múlva jön a telefonadó. A Vodafone és a Telenor ügyfelei biztosan többet fizetnek július elsejétől a hívásokért és az sms-ezésért, a Tesco Mobile októberig nem emeli díjait, a Magyar Telekom pedig vár a bejelentéssel. A fogyasztóvédők arra intik az ügyfeleket, minél hamarabb tájékozódjanak a változásokról az üzletekben. Az előfizetéssel rendelkezők egy része ugyanis június 15-ig kapott időt a szerződésmódosításra.
A fényképezésért ezután sem kell majd fizetni, és persze a zenehallgatás is ingyenes lesz. A 0 forintos percdíjról azonban több szolgáltató esetében is le kell mondani július elsejétől.

A Telenor elsők között jelentette be: nem tudja lenyelni a pluszterhet mindaddig, amíg a két különadó egyikét ki nem vezetik. A Vodafone közleménye szerint a súlyos adóterhet a cég nem tudja egyedül vállalni. Az előfizetéses ügyfelek havi fix összeget fizetnek majd, ami nem haladja meg az adó maximumát, az sms-ekért pedig 2 forintnál kevesebbet kell majd fizetni. A feltöltő kártyások esetében a tarifák emelkednek. A Magyar Telekom egyelőre nem tett bejelentést, csak annyit közöltek: a cég a második félévben 8 milliárd forint különadót fizet be, a Tesco Mobile októberig nem emeli díjait. Az ügyfelek többsége hallott az adó bevezetéséről.
- Tudunk róla, hallani ezt-azt a tv-ben. Megvárjuk, míg ebből valami konkrétum jelentkezik majd a számlán – hallhattuk Giráldi Ferencet.
Van, aki nem várt az első számláig, inkább kezdeményezte a szerződésbontást. Vagyis csak kezdeményezte volna.
- Két ügyintézőnél voltam, azt mondták, semmi akadálya, átvihetem a számomat másik szolgáltatóhoz, erre most jött az sms, hogy mégsem engedélyezik – mondta Szőllősi Lászlóné.
Jogszabály alapján most kivételesen a percdíj vagy sms-díj kedvezményt élvező, hűségidőhöz kötött fogyasztók felmondhatják a szerződést. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete szerint célszerű minél hamarabb személyre szabott tájékoztatást kérni.
- Mindenki próbáljon meg egy kicsit utánajárni a szolgáltatójánál annak, hogy pontosan milyen változást fog eredményezni ez az újonnan bevezetett adónem. Itt nem elsősorban arra gondolok, bár kívánatos lenne, hogy az ÁFSZ-eket elolvassák, hanem a szolgáltatók közérthetőbb tájékoztatóiból szerezzenek információkat az ügyfelek – magyarázza Morvai Gábor, a FOME szóvivője.
A szolgáltatók egyoldalú szerződésmódosítását egyébként nem tiltja a törvény. Sok előfizetéses ügyfél június 15-ig kapott haladékot a változtatásra. Érdemes a határidőt pontosan betartani, és még idejében érdeklődni a várható tarifákról.
Dehir - Befellegzett a nulla forintos percdíjaknak, jön a telefonadó
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)