Négy osztályt indítanának jövőre a baptisták a tégláskerti iskolában
Szerző: Vereb István | vereb.istvan@dtv.hu Közzétéve: 2012.10.28. 12:13 | Frissítve: 2012.10.28. 12:22
Debrecen – A baptista egyház lesz a fenntartója a következő tizenöt évben a Tégláskerti Általános Iskolának – erről határozott a héten a debreceni közgyűlés. Az egyház képviselője azt mondta a Debrecen Televíziónak, hogy a gyülekezet régi célja válik most valóra, hiszen oktatási vonalon is szerettek volna részt vállalni a város életében. Terveik szerint jövő szeptembertől újra elkezdődhet az oktatás az intézményben.
Ha meglesz a 14 gyerek, akkor jövő szeptembertől újraindulhat az oktatás a tégláskerti iskolában. A baptista egyház megkapta üzemeltetésre az előző tanév végén bezárt iskola épületeit az önkormányzattól.

- Nem az a célunk, hogy csak kifejezetten baptisták számára létrehozott iskola legyen. Azt szeretnénk elérni, hogy minél több gyerek tudjon megismerkedni azokkal az értékekkel, amit az egyházunk képvisel – magyarázta Bacsó Benjámin baptista lelkipásztor.
A következő tanévtől négy osztályt szeretnének indítani, és öt éven belül el akarják érni a 2009-es létszámot, amikor majdnem 170 gyerek tanult az intézményben. Debrecenben ez az első általános iskola, amit a baptisták vesznek át, a Diószegi szakközépiskolát viszont már a Baptista Szeretetszolgálat üzemelteti.
Az oktatási bizottság elnöke azt mondja: 15 évre szól a megállapodás. Ugyanazoknak a követelményeknek kell megfelelnie az iskolának, mint az önkormányzati fenntartású intézményeknek, de a fenntartásért az egyház felel.
- Az egyház döntheti el, hogy kiket alkalmaz, ez az ő kompetenciája. Abban előre tudtunk lépni, hogy a gyerekek tekintetében az egyház teljesen nyitott a tégláskerti gyerekek felvétele tekintetében. Felveszi ezeket a gyerekeket, de az alaptétele, hogy a gyerek ne ateista legyen – mondta el Szabó Gyula, az oktatási bizottság elnöke.
Az önkormányzat azt is kikötötte, hogy az iskola tornatermét továbbra is használhassa a szomszédos óvoda.
Dehir - Nagy terveik vannak a baptistáknak a tégláskerti iskolával
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)