Napokon belül ismét elérhető lesz a déli ipari park vízfogyasztásáról készített szakértői tanulmány
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.08. 20:10 | Frissítve: 2023.02.08. 20:10
A dokumentációt azért kellett visszavonni, hogy pontosítsák és részleteire bontsák a Déli Gazdasági Övezet vízfogyasztását, amely aggodalomra adhatott okot.
Óriási figyelem övezi a CATL-akkumulátorgyár debreceni beruházását. Legtöbbször a létesítmény vízfogyasztásáról esik szó. A debreceni Déli Gazdasági Övezet infrastruktúra-fejlesztéséről készült tanulmány pontosan vázolja a lakossági és ipari vízfogyasztást. Erről beszélt Kun Ferenc, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője és Iski László, a Cívis Komplex Mérnök Kft. ügyvezetője a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Kun Ferenc azt mondta, mivel a víz- és szennyvízvezetékek létesítése engedélyköteles, a vízjogi létesítési engedély kiadásához a környezetvédelmi engedélyt is meg kell szerezni. Ez utóbbi megszerzése céljából készítettek egy úgynevezett előzetes vizsgálati dokumentációt.
- Azt vizsgálják a szakértők ebben a dokumentációban, hogy a vezetékek kiépítése közben és később, az üzemeltetések alatt lesz-e lényeges környezetre gyakorolt hatás – mutatott rá.
Iski László hozzátette, az egyik vizsgált terület maga a déli ipari park volt, a másik pedig a környezetében található lakossági területek. A megrendelőtől azt az adatot kapták, hogy a déli ipari park vízigénye 24 ezer köbméter/nap, azonban a déli-délkeleti városrészt is figyelembe kell venni.
- Így gyakorlatilag kialakult az a szám, ami a vizsgálat tárgyát képezi: 24 ezer köbméter/nap a déli ipari park vonatkozásában és 18500 köbméter/nap a lakossági célú kapacitás
Ezt a két értéket azért kellett összevonni, mert amikor egy ilyen vezeték épül, nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy van a végponton egy déli ipari park, hanem hogy milyen célt tud még szolgálni – mondta.
Mint azt a Cívis Komplex Mérnök Kft. ügyvezetője kiemelte, a térképen sötétkék színnel a már meglévő gerinchálózatot jelölték, a világoskék pedig a tervezett ivóvíz célvezeték nyomvonalának vizsgálatát jelöli. Mint látható, jelenleg az ipari parkba a Mikepércsi út vonalában megy egy vezeték, ez látja el a déli-délkeleti városrészt, távlatban pedig ehhez kapcsolódik a keleti városrész is, és a repülőtér környékén ér véget.
- Most a Vincellér utcától meginduló vezeték ennek a tervezésnek a részeként elindul a déli ipari park irányába, ott kapcsolódik a repülőtér fölött a már meglévő 450-es átmérőjű vezetékhez, majd tovább halad a déli ipari park vonatkozásában. Így együttesen tud teljesülni a két cél, hogy egyrészt a lakossági ellátásnak is nőjön a biztonsága, hisz egy újabb gerincvezeték létesül, ami átköti a déli, délkeleti városrészt, másrészt pedig a déli ipari park kap egy olyan kiszolgálást, ami tehermentesíti a mostani hálózatot, amire az iparterület rá van kötve – magyarázta.

Tavaly júniusban döntött a debreceni közgyűlés arról, hogy a Déli Gazdasági Övezet teljes vízellátását napi 24 ezer köbméterben maximalizálja. Ebben az értékben a jelenlegi és a jövőben várható befektetői igényeket is figyelembe vették, „így szerepel benne a CATL gyár beruházása is”, fogalmazott Kun Ferenc.
- Itt az első ütemről tudjuk a pontos adatokat, hiszen a CATL-nek is zajlik már egy engedélyezési eljárása, ebben 3387 köbméter/nap van megjelölve – mondta.
Kiemelte:a közgyűlési döntés értelmében a déli ipari park vízfelhasználása nem lehet több, mint a napi 24 ezer köbméter.
A tanulmányban azt is megállapították, hogy „lényeges környezetre gyakorolt hatás nem várható”. A DIF ügyvezetője azt mondta, a földmunkák során valamilyen mértékű zajterhelésre, illetve porra lehet majd számítani a környéken. „Alapvetően ezek a környezeti hatások, amik felmerülhetnek”, magyarázta.
Iski László kiemelte: a tanulmány „a meglévő ivóvízhálózat és a déli ipari park közötti vezetékre, illetve a szennyvíztelep és a déli ipari park közötti vezetékre hagyatkozik”, az iparterületi belépési pontig vizsgálja ezeket a viszonylatokat, nem pedig kifejezetten az azon belüli létesítményeket.

Mi a helyzet a szürkevízzel?
Iski László arról is beszélt, hogy jelenleg a megtisztított szennyvíz a Tócóba kerül, azonban felmerült az igény, hogy „ezt a tisztított szennyvizet juttassuk el a déli ipari parkba”.
- Gyakorlatilag az ipari parkon belül – előzetes adatszolgáltatás alapján – van igény a szürkevíz felhasználására, hisz vannak olyan technológiai folyamatok, amikhez ez alkalmazható és nem kell az ivóvizet használni. Ezeknél a létesítményeknél – az eddigi jelzések szerint – a nagy igény a hűtés tekintetében jelentkezett és ott kerülne ez a víz felhasználásra – mutatott rá.
Visszavont tanulmány: mikor ismerheti meg a teljes dokumentációt a közvélemény?
Kun Ferenc elmondta: a pontosítás és a visszavonás oka az volt, hogy a dokumentumban szereplő 42500 köbméter/nap értéket részleteiben kibontsák és megjelenítsék, hogyan oszlik meg a déli ipari park által igényelt mennyiség, az egyéb lakossági igények és az ellátásbiztonság javítása.
- A mai napon nyújtjuk be a kormányhivatal felé a dokumentációt és a kormányhivatalnak 8 munkanap áll rendelkezésére, hogy közzétegye a dokumentumot
– tette hozzá. Iski László azt mondta, a szakmai rész nem változott, a pontosítás a 42500 köbméter/nap szétbontását jelenti.
- Az eljárás szempontjából az összérték a fontos, de azért, hogy mindenki számára közérthető legyen, illetve a felesleges kérdéseket elkerülve, gyakorlatilag azért bontottuk ki az anyagot, hogy mindenki megértse, ez milyen két értékből tevődik össze és ez a mennyiség hogyan függ össze a közgyűlési határozattal – mutatott rá.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban tekinthető meg: