Egykoron Debrecen mai belvárosáig ért a Nagyerdő – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.06. 08:25 | Frissítve: 2022.10.06. 14:51
Debrecen - Mindannak, ami szolgálja az erdőt és a debrecenieket, annak nyitva áll az út. Ami ezen túl megy, és ennek a rovására történne, annak ott van a tilalomfa - fogalmazott a Nagyerdő Társaság elnöke.
Minden Debrecen tüdejéről szól ezekben a napokban. Október elsejétől nyolcadikáig változatos programokat kínál a Nagyerdő Hete. A Debreceni Nagyerdőt 81 évvel ezelőtt, 1939. október 10-én nyilvánították védetté, az országban elsőként, a magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be. Erre emlékeztet a rendezvénysorozat, és arra is felhívja a figyelmet, hogy továbbra is óvjuk a Nagyerdőt.

Mazsu János, a Nagyerdő Társaság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, a 19. század közepén a folyamszabályozások lényegesen megváltoztatták a Nagyerdő területének vízháztartását.
Korábban a Nagyerdő zölderdő volt, de a város részben felemésztette annak déli részét, egészen a mai vonalig; korábban az Iskola utcáig benyúlt a Nagyerdő.
Mint megtudtuk, a parkerdei részt az 1830-as évektől használják rekreációs céllal a debreceniek, a belvárostól az első utca, amely a Nagyerdő felé nyílt meg, az a mostani Péterfia utca. Mint ahogy most is, régen is presztízse volt annak, ha valaki közel lakott a Nagyerdőhöz.

Elhangzott, a Nagyerdő vonzó beruházási helyszín, hisz bármi épül vagy nyílik ott, azt a környezet rögtön megemeli, ugyanakkor a civilek arra ösztönöznek, hogy a beruházásoknak legyen önkorlátozása, önmérséklése.
„Mindannak, ami szolgálja az erdőt, az erdőn keresztül a debreceniek egészségét és életminőségét, annak nyitva áll az út. Mindannak, ami ezen túl megy, és ennek a rovására történne, annak ott van újra a tilalomfa”
– fogalmazott Mazsu János. A Nagyerdő Hete programsorozatról elhangzott, az értékek óvásának hangsúlyozása mellett célja, hogy közelebb hozza a Nagyerdő értékeit az emberekhez, hiszen sokan gondolják azt, hogy ismerik az erdőt, pedig az sokaknak szolgál meglepetésekkel, ha szakemberek segítenek bennünket.
A programokról többek között itt és itt olvashat részleteket.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézhetik meg:
Kapcsolódó cikkek: