Nagy sikere volt az első városkerülő bringázásnak
Szerző: Nagy Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2012.08.26. 17:27 | Frissítve: 2012.08.26. 20:35
Debrecen – A biztonságos közlekedés és biciklizés népszerűsítésért kerekeztek vasárnap Debrecenben az első Városkerülő Kerékpárosnap résztvevői. A rendezvény 1500 résztvevője a Nagytemplom előtt gyülekezett, majd a rajt után 10 kilométeres kört tettek a városban.
Zeneszóra gyülekeztek a Nagytemplom előtt a biciklisek az első Városkerülő Kerkékpárosnapon vasárnap reggel. A rendezvénynek sok fiatal résztvevője volt, de nemcsak az ifjak, hanem az idősebbek is jó mozgásformának tartják a biciklizést. A rendezvényen sok család is részt vett.

Aki akarta, kipróbálhatta a rendőrségi ügyességi pályát és KRESZ tesztet is kitölthetett. Az első Városkerülő Kerkékpárosnap legfontosabb üzenete a biztonságos közlekedés volt.
- Azt szeretnénk, ha ebbe a városba is, mint nyugat-európában a kerékpáros, az autós és a gyalogos barátságban megférne egymás mellett – hallhattuk Czibere Gyula főszervezőt.
A biciklisek fél tizenegykor indultak el a Kossuth térről, majd tíz km-es távot teljesítettek. A biciklisnapon több mint ezerötszázan vettek részt. Ezentúl évente kétszer szerveznek majd ilyen kerékpárosnapot.
Dehir - Ezerötszáz bringás vett részt az első városkerülésen
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)