A mi kertünk: újabb közterületen ültettek növényeket Debrecenben – fotókkal, videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2019.06.24. 12:18 | Frissítve: 2019.06.24. 13:15
Ezúttal a Szepességi és a Simonffy utcák kereszteződése szépült meg önkéntesek, a Dehusz és a városrész önkormányzati képviselőjének segítségével. A terelőszigetet ültették be növényekkel. Április közepén hirdették meg Debrecenben "a mi kertünk" akciót, aminek a célja, hogy minél több virágot és fát ültessenek a városban.
A környékbeliek és a Dehusz munkatársai közösen még tölgy és juhar csemetéket is ültettek a Szepességi és a Simonffy utcák kereszteződésénél. Korábban már felmérték a területet, a földet kicserélték, eltávolítottak néhány tuskót és hétfőn délelőtt elkezdődött a növények ültetése.

Az itt élők szerint nagyon jó, hogy új arculatot kap a városrész, a terelősziget átalakításával.
- Régi Szepességi utcai lakosként nagyon örülök, hogy végre idáig eljutott a zöld terület megújítása és ez az utca is kap új virágokat, új növényeket és új fákat, megérdemelte, hiszen itt vagyunk a városközponttól 5 perc sétára - hallhattuk Nyulasi Andrást.
A virágültetésen részt vett a városrész önkormányzati képviselője is. Orosz Ibolya Aurélia azt mondta: szívesen csatlakoztak a "mi kertünk" akcióhoz.
Fontos a példamutatás és az, hogy minél szebbé varázsolják a környezetet. Itt például korábban az autósok fittyet hánytak a terelőszigetre és egyszerűen áthajtottak rajta.
- Úgy gondoltuk a lakossággal, hogy szebbé tesszük ezt a kereszteződést, szebbé, virágosabbá és azt gondoljuk, hogy megfelelő módon, a funkciójának megfelelően fogják használni az itt élők, illetve az erre járók is az útszakaszt - nyilatkozta Orosz Ibolya Aurélia önkormányzati képviselő.
A munkában a Dehusz is segít, csak a tuskók eltávolításához kellett külső vállalkozót hívni. A beültetett növények 80 százalékát is ők termesztették és persze a kiültetésben is közreműködtek.
- Kleopátra tűje, büdöske, illetve ligeti zsálya, amit megtermeltünk. Ezekből szerintem 800-900 tő körüli mennyiséget ültettünk, illetve lesznek még cserjék, amiket kertészetből rendeltünk, csak mi tovább gondoztuk őket - mondta Pethe Tamás, a Dehusz Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az elültetett növényeket természetesen öntözni és gyomlálni kell. A Dehusz vezetője szerint próbálják olyan állapotban tartani az ágyásokat, hogy azok szépen fejlődjenek és hosszú távon is gyönyörködhessenek bennük az arra járók és az ott élők.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Nagyon szèpen karbantartják zöld területeinket. Debrecenben bővìtik őket.