Megtanulhattak életet menteni az Ady-gimnázium diákjai – videóval
Szerző: Óvári Anna | ovari.anna@mcdb.hu Közzétéve: 2022.11.16. 17:45 | Frissítve: 2022.11.16. 17:45
Debrecen – Az időben megkezdett újraélesztés akár 60 százalékkal növelheti a bajba jutott túlélési esélyét. Szerdán az Ady Endre Gimnázium két kilencedikes osztálya vett részt az Országos Mentőszolgálat elsősegélynyújtó tanfolyamán. Az életmentő technika mellett a fiatalok a félautomata defibrillátor használatát is megtanulták.
10 másodperc alatt legalább 2 normál lélegzetvétel. Ha ezt nem érzékeljük egy látszólag segítségre szoruló embernél, mentőt kell hívni és minél előbb elkezdeni az újraélesztést. Ezt is megtanulhatták a Debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai szerdán.

– Még szerencsére az osztályban nem volt ilyen eset, hogy valakin kellett volna segíteni, és még egyikőnk se esett át ilyenen, viszont most nagyon hasznos volt, hogy legalább be tudtuk gyakorolni egy kicsit. Egyáltalán nem nehéz gyakorlat ezek, szóval bárki meg tudja csinálni – fogalmazott Nagy Anna Sára.
A „Lehetsz Te is hős” elnevezésű elsősegélynyújtó tanfolyamot több mint öt évvel ezelőtt indította el az Országos Mentőszolgálat. Az oktatáson a diákok egy rövid elméleti rész után, gyakorlatban is elsajátíthatták a felnőtt újraélesztést, valamint a félautomata defibrillátor használatát.
– Van a régiónak olyan megyéje, ahol már minden gimnáziumban sikerült végigvinni ezt az oktatást. Most kerültünk át Hajdú-Bihar megyébe, úgyhogy ezt a programot az Ady Endre Gimnáziumban újraindíthatjuk. Gyakorlatilag több száz diák kiképzése van már mögöttünk – emelte ki Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója.
Ma Magyarországon minden 45. másodpercben leáll valakinek a keringése.
Az időben elkezdett újraélesztés azonban életmentő lehet. Ezért fontos, hogy már a gimnazisták is minél hamarabb elsajátítsák a segítségnyújtás lépéseit. A képzést a mentőszolgálat egyik munkatársa révén szervezték meg itt.
– Minél hamarabb el kell kezdeni, minél fiatalabb gyerekekkel és ezért nagyon megörültünk annak, amikor Ménes Dávid mint volt tanítványunk megkeresett bennünket. Szeretnénk, hogyha minél hamarabb már a kilencedikes gyerekeink is megismerkedhetnének a technikával – hangsúlyozta Dobránszky Sándor, az Ady Endre Gimnázium intézményvezetője.
A tanfolyamon körülbelül 80 kilencedikes tanuló vett részt.