Megnyitja kapuit az iskolások és a tanárok előtt a debreceni Atomki
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.22. 09:23 | Frissítve: 2023.03.22. 09:27
A nyílt napok alatt rendhagyó órákon vehetnek részt az érdeklődők.
Az ATOMKI nyílt napok a nagy hagyományú és sikeres Fizikusnapok rendezvény megújult formában történő folytatása a világjárvány okozta kényszerszünet után.

A program új nevével a hagyományos tudományterületek közti határok egyre inkább jellemző elmosódására reagálnak a szervezők. Ennek megfelelően a rendhagyó órák témaköre is több tudományterületet ölel fel.
„Mostantól nemcsak a fizikát és a természettudományokat oktató tanárok, hanem minden tanár érdeklődését szeretnénk felkelteni, beleértve akár a történelmet, rajzot vagy testnevelést oktatókat is” – írták a szervezők.
Az ATOMKI nyílt napok keretében április 17. és 21. között rendhagyó órákra várják iskolás osztályok és csoportok bejelentkezését, regisztrálni március 27-én 8 órától április 13-án 16 óráig lehet a bejelentkezési űrlap kitöltésével (március 27-én, 8 órától lesz elérhető). A felhívásról ide kattintva, a rendhagyó órákról és az előadó kutatókról, valamint a jelenkezés menetéről pedig ezen a linken található bővebb információ.