Még nem döntött a debreceni Jobbik, elveszik-e a bizottsági pozícióit a pártból kilépő Ágoston Tibortól
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2018.01.15. 10:40 | Frissítve: 2018.01.15. 13:39
Debrecen – Amikor arról érdeklődtünk volna Ágoston Tibornál, miért lépett ki a Jobbikból, csak annyit mondott: „Köszönöm, minden jót kívánok.”
Mint ismert, december végén kilépett a Jobbikból a párt korábbi debreceni önkormányzati képviselője, Ágoston Tibor.

Itt még együtt a Jobbik-frakció (Fotók: Miskolczi János)
Az ügy előzményéről először a Dehir.hu számolt be; Ágoston a decemberi közgyűlés ülésén burkoltan cigányozott. A közgyűlés az egyik napirendi pontban az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőkkel foglalkozott. Az akkor még a Jobbik frakciójában helyet foglaló politikus a vitában azt mondta, hogy a két jelentkező közül az egyiket nem kellene támogatni, mert ő nincs meggyőződve arról, hogy érdemes az ösztöndíjra, szerinte nem elég tehetséges.
Úgy fogalmazott, hogy neki inkább a „Rostás Winnetou” tehetséggondozóba kellene jelentkeznie.
Kijelentését Papp László polgármester és Szabó Gyula, az oktatási bizottság elnöke is visszautasította.
A Dehir.hu cikke nyomán Ágoston Tibor szavaiból országos botrány lett, számos televízió, napilap és hírportál is foglalkozott az esettel. Ezt követően Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik debreceni frakcióvezetője közleményt adott ki, melyben jelezte, vizsgálatot indítottak az ügyben, s az „eljárásnak következménye lesz”.
Ágoston Tibor azonban nem várta meg a következményeket, sőt, el sem ment arra az elnökségi ülésre, melyen meghallgatták volna, hanem előtte kilépett a Jobbikból. A párt felszólította Ágoston Tibort, hogy adja vissza mandátumát, de ő független képviselőként továbbra is részt kíván venni a közgyűlés munkájában.

A képviselőt azóta próbáltuk elérni, hogy megtudjuk, végül miért döntött úgy, hogy kilép a Jobbikból.
Sok sikertelen próbálkozás után ma végre felvette a telefont, de a kérdésünket fel sem tudtuk tenni neki, mert a bemutatkozásunk után csak annyit közölt: „Köszönöm, minden jót kívánok”, majd letette a telefont.
Ugyan a debreceni és a megyei jobbikosok igen aktívak a közösségi médiában, Ágoston Tibor kilépéséről nagy a csend, maga Ágoston sem írt róla Facebook-oldalán.
A debreceni közgyűlésben ahhoz, hogy egy pártnak frakciója legyen, három képviselőjének kell lennie. Ez most Ágoston kilépése után épp megvan a Jobbiknak; Kőszeghy Csanád Ábel, Herpergel Róbert és Csikai József alkotják a frakciót. Eddig Ágoston Tibor volt a frakcióvezető-helyettes, információink szerint ebben a pozícióban Csikai József váltja.
Ágoston Tibor a Jobbik delegáltjaként jelenleg a közgyűlés két bizottságában tag, az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságban, valamint a Kulturális Bizottságban. Ezért tiszteletdíjat is kap a képviselő (két bizottsági tagság esetén ez a képviselői tiszteletdíj ötven százaléka plusz még 15 ezer forint).
Megkérdeztük Kőszeghy Csanád Ábelt, hogy a Jobbik meghagyja-e Ágoston Tibor bizottsági tagságait, vagy esetleg más képviselőjüket/képviselőiket jelölik helyette. A párt debreceni frakcióvezetője azt mondta, erről még nem született döntés, s egyeztetni fog a városházával is a kérdésben. Mint ahogy arról sem döntöttek, hol ül majd a közgyűlésen Ágoston Tibor, de Kőszeghy szerint,
„ha kilépett a frakcióból, biztosan nem ül be közéjük, hanem hátrébb ül egy sorral vagy kihúzódik szélre.”
Annak, hogy Ágoston Tibor nem annyira híve a Jobbik néppártosodásának, több jele volt. Annak idején például kiállt az azóta eltávolított Novák Előd mellett, Vona Gábor pártelnök ellenében. Szó szerint „gyalázatos ármánynak” nevezte azt, ahogy Vona Gábor kiszorította a Jobbik elnökségéből Novákot.
Tavaly pedig annak kapcsán, hogy a jobbikosok az LMP mellé álltak a Soros-egyetem ügyében, azt írta a Facebook-oldalán, hogy „Én szégyellem magam!”.
Ágoston Tibor a legutóbbi önkormányzati választáson listán jutott be a debreceni közgyűlésbe. Indult a Jobbik színeiben egyéni jelöltként is a 10-es számú választókerületben, de csak a második helyen végzett a szavazatok 24,97 százalékával a nyertes fideszes Szabó Gyula mögött, aki a voksok 54,16 százalékát szerezte meg.
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)