Már építik a főtéri jégpályát, mintegy 800 négyzetméteren korcsolyázhatunk majd a Nagytemplom előtt – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.05. 12:50 | Frissítve: 2022.11.05. 17:36
Három hét múlva, az adventi kirakodóvásárral egy időben nyit a Kossuth téri korcsolyapálya.
Tavaly a kirakodóvásárral egy időben nyitotta meg kapuit a főtéri korcsolyapálya. Hasonló mobil jégpályát Kelet-Magyarországon korábban nem állítottak fel, a 750 négyzetméternyi jégfelületű pálya különlegessége egy 120 méteres hosszú jégfolyosó volt, ahová az iskolás csoportokat is várták. A pálya az adventi időszakban a nap első felében ingyenesen volt használható, délután és az adventi időszak után kellett belépőt váltani, s volt lehetőség korcsolya bérlésére is.

Az előző szezonban közel tízezer iskolás és 16.500 egyéni látogató fordult meg a jégpályán, a város legtöbb iskolája elhozta diákjait. Emellett számos szervezett program volt a pályán, melyeken több mint háromezren vettek részt.
A város energiatakarékossági programja a jégpályákra is kiterjed, így a Nagyerdei Stadionnál idén nem, a Nagytemplom előtt azonban lesz lehetőség ebben az évben is korcsolyázni: a héten már elkezdték építeni a 750 négyzetméteres nagyságú jégpályát.
A Kossuth téri korcsolyapálya november 26-án nyit, mindennap nyitva tart, és a különböző tematikájú esteken jégdiszkóval várják a korizókat: ’60-as és ’70-es évek stílusban, sci-fi diszkóval és további válogatásokkal készülnek a DJ-k esténként a jeges koreográfiákhoz. A helyszínen korcsolyabérlésre is lesz lehetőség. Ez a pálya a szünidő végéig üzemel majd.
Nem marad el a hagyományos kirakodóvásár sem: november 26-tól a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is feldíszített faházak fognak állni. A kínálat a korábbiakhoz hasonlóan idén is széleskörű lesz, 23 vendéglátó egységgel és csaknem 94 kereskedővel.
A feldíszített standoknál kézműves termékeket, kidolgozott karácsonyi díszeket, szezonális ajándékokat vásárolhatunk, ínycsiklandó finomságokat kóstolhatunk és különleges kulináris élvezetekben lehet részünk.
A hagyományos adventi vásár hétköznapokon 12 és 20 óra, hétvégén pedig 9 és 21 óra között várja a kilátogatókat december 23-ig.
Az adventi programkínálatban gyerekek és felnőttek számára szóló események váltják egymást a színpadokon: a városba érkezik többek között Csemer Bogi, Gájer Bálint és a HoneyBeast, fellép a Kodály Filharmónia és a Szent Efrém Férfikar, a gyerekeket a Garagulya Gólyalábas, a Langaléta, a Lángoló Csigák és az Agyagbanda szórakoztatja. A Kossuth téren található majd az Adventi Kuckó, ahol bárki felfedezheti a kézzel készített ajándékok csodáját.
A Nagytemplom előtti és belvárosi karácsonyi vásár felejthetetlen színfoltja azoknak, akik ünnepi hangulatra vágynak. A látogatók varázslatos karácsonyi légkörbe léphetnek be, melynek egyedülálló hátterét Debrecen belvárosának csodálatos épületei nyújtják. A városi sétány fényei, régi-szeretett és új fényinstallációi – a gömb, a szarvasok, a szán vagy a fényfa, továbbá a hatalmas, élő fenyő hozzájárulnak ahhoz, hogy a nézelődők kiszakadjanak a mindennapokból, és ráhangolódjanak a közelgő, meghitt ünnepre.