Manók, tündérek, hópelyhek: álomvilágot varázsolt színpadra a debreceni táncegyesület – fotókkal
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2022.12.20. 09:00 | Frissítve: 2022.12.20. 09:11
Debrecen - A közelgő karácsony szellemében alkotta meg évzáró műsorát a LESZ DANCE Tánc-és Sport Egyesület, bűbájos gyermekeket, varázsos hölgyeket és elegáns urakat vonultatva fel.
A Vasutas Egyetértés Művelődési Központba összegyűlt nézők zsúfolásig megtöltötték a széksorokat. A publikum egyfajta seregszemléjét kaphatta meg a 2012. januárjában alakult csapatnak, hiszen a felvonultak a csak néhány hónapja gyakoroló legkisebbek éppúgy, mint a már többéves múlttal rendelkezők kiforrott táncosok.

Fotók: Gurbán György
A keresztmetszet Hajdú-Bihar megyére is kiterjedt, ugyanis a LESZ DANCE Debrecen mellett Balmazújvárosban és Egyeken társastánc, showtánc, hip-hop és zumba csoportokat. Céljuk a társastánc iránti érdeklődés felkeltése, a kulturált szórakozás lehetőségeinek biztosítása, de az is, hogy a táncok oktatása mellett a jó szellemű, összetartó közösséget alakítsanak ki a gyerekek és a fiatalok számára. Nem véletlen, hogy folyamatosan vannak felkéréseik jegyespárok, szalagavatós táncok, általános iskolák végzős diákjainak betanítására.
Az egyesület vezetője, Tóth Aliz 2000 óta tanítja a latin-amerikai és standard táncokat. Bevezetőjében elmondta: a karácsony közeledtével ezúttal kissé lazítottak a hagyományos latinos stílusukon. Így aztán vidámabb, lazább, meseszerűbb lett a műsor hópelyhecskékkel, manókkal, angyalkákkal, de azért a keringő most sem hiányozhatott és a legvidámabb pillanatokat is átlengte a rájuk alapvetően jellemző elegancia.
Reméljük, még nagyon sokáig LESZ DANCE...