Lehet, hogy öt évig nem kell majd felbontani a Széchényi utcát
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.05.24. 13:19 | Frissítve: 2016.05.24. 13:22
Debrecen - Korszerűsítik a Széchenyi utcai vízvezetéket. A Debreceni Vízmű munkatársai előrehozzák a már tervezett rekonstrukciót.
A Széchenyi utcán két hete két különböző helyen is eltört a vízvezeték. Ezeket néhány óra alatt kijavította a Debreceni Vízmű. A cső azonban kritikus állapotban van, ezért a tervezett, 27 millió forintba kerülő felújítást előrehozzák.

A negyvenéves műanyag vezeték helyére új, keményebb anyagból készültet építenek be, és a csaknem 90 bekötő vezetéket is kicserélik. A két szakaszt érintő munka június végétől egy hónapig tart, a tervek szerint. Azért végzik el most a beavatkozást, hogy a következő öt évben ne kelljen felbontani a Széchenyi utcát. A Debreceni Vízmű vezérigazgatója azt mondta, a felújítás forgalomkorlátozással jár majd.
- A munkákat mindenképp úgy szervezzük, hogy a lehető legkisebb legyen a forgalmi akadály. Ez minimum egy-egy sáv lezárását fogja jelenteni. Azokon a szakaszokon, ahol az útnak mindkét felületén húzódik a vezeték. Ott felváltva fogjuk a forgalmi sávokat igénybe venni - mondta el Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)