Laikusoknak tanítottak újraélesztést Debrecen főterén – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.04.09. 18:40 | Frissítve: 2022.04.10. 13:58
Debrecen - A Debreceni Mentőalapítvány útmutatásával szombaton délután bárki elsajátíthatta az újraélesztés menetét.
Balázs Ákos alpolgármester elárulta, az esemény egy fontos előzményre is felhívja a figyelmet, hiszen 116 évvel ezelőtt jött létre Debrecenben az önkéntes mentőegyesület. Derekassy István fiatal orvosként tanulta meg ezt a módszert külföldön, és kezdett el egy debreceni egyesület létrehozásán dolgozni.

Mint mondta, akkor széles összefogással jött létre az egyesület, hiszen a virágkorzó bevételéből vásárolták meg az első lóvontatású mentőkocsit. Volt olyan debreceni polgár, aki a vagyonát ajánlotta fel, hogy ez a tevékenység meg tudjon indulni.
- Debrecen már a 19. század végén is gondoskodó város volt, a jó ügyekért akkor is és most is össze tudtak fogni. A mai rendezvény is egy összefogás eredményeképpen jött létre, hiszen a debreceniek, az alapítvány, a társszervek és vállalkozók összefogták, hogy az újraélesztést meg lehessen tanulni – magyarázta az alpolgármester.
Az újraélesztés esetén a legfontosabb lépés a felismerés, hogy keringésmegállás történt, ezután kell mentőket hívni, majd elkezdeni a mellkaskompressziót
– hívta fel a figyelmet Gyulyás Gábor, a Debreceni Mentőalapítvány kuratóriumi elnöke, aki szerint még mindig nagyon kevesen mernek újraélesztést végezni.
- Nagyon sokszor kapjuk a kérdést, hogy nem csinálta-e rosszul, csinálhatta volna esetleg jobban is, és ez nagyon nagy lelki terhet ró a hozzátartozókra egy sajnálatos esemény kapcsán. Mi azon szeretnénk segíteni, hogy az emberek merjenek újraéleszteni, ehhez pedig az kell, hogy gyakoroljanak – hangsúlyozta Gulyás Gábor.
A résztvevők a délután során a defibrillátoros újraélesztést is kipróbálhatták.