Lábprotézissel maratont görkorizni? Egy debreceni megcsinálta!
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.10.09. 12:35 | Frissítve: 2023.10.09. 12:37
Nagy Tamás 2 óra 24 perc 35 másodperc alatt teljesítette a 42 kilométeres távot Berlinben.
A Suhanj Alapítvány 2015 óta juttat el fogyatékkal élő sportolókat, látássérrült, kerekesszékes, végtaghiányos versenyzőket Berlinbe, a világ egyik legnagyobb maratonjára. A debreceni Nagy Tamás az első, aki a görkoris maratont teljesítette – méghozzá lábprotézissel.
A 34 éves sportolóval a balesetéről, a mozgás iránti szenvedélyéről és erről a nem mindennapi teljesítményről beszélgettünk.
Dehir.hu: Mikor és milyen körülmények között veszítetted el a lábadat?
Nagy Tamás: 2010-ben elmentünk a barátaimmal szórakozni, elég sokat fogyasztottunk, meglehetősen illuminált állapotban indultam haza egyedül a vasúti sínek mentén, egyrészt azért, mert ez volt a legrövidebb út, másrészt így gondoltam, biztosan nem tévedek el, ekkor nem Debrecenben éltem. Mivel másnap már a reggeli órákban programom volt, ezért sietni próbáltam, elkezdtem futni a sínpár között, megbotlottam, bevertem a fejemet és elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, már a jobb lábam hiányzott bokától lefelé, de az egyik isteni szerencsém az volt, hogy a síneken kívülre estem, csak a lábam maradt rajta.
Dehir.hu: Mi volt a másik isteni szerencse?
Nagy Tamás: A telefonom lemerült, így nem tudtam segítséget hívni, viszont a mozdonyvezető bár nem látott, érezte, hogy valami nem stimmelt, ezért a 3 kilométerre található állomáson leszállt, és egy reflektorral elindult visszafelé. Ő talált rám és hívta ki a mentőket. Így is kishíján elvéreztem, a kórházból már csak arra emlékszem, hogy hozzák a defibrillátort, aztán óriási fényt láttam.
Dehir.hu: Már ekkor amputálták a lábadat, térd alatti részig?
Nagy Tamás: Nem, ekkor még csak egy ortézist kaptam, az eset után egy évvel én kérvényeztem, hogy távolítsák el a lábam megmaradt részét a térdemig, mert tudtam, ez az egyetlen esélyem, ha még valaha sportolni akarok.
Dehir.hu: Mi volt a motivációd a sportra egy ilyen szörnyű baleset után?
Nagy Tamás: Amikor a kórházban feküdtem, bejöttek hozzám a korcsolyás barátaim, versenyen voltak, mondták, hogy értem koriztak és nekem adták az érmet, amit nyertek. Ez hatalmas erőt adott, már ekkor elhatároztam, hogy újra sportolni fogok.
Dehir.hu: Mennyi idő kellett ahhoz, hogy ez megvalósuljon?
Nagy Tamás: 2011-ben lezajlott az amputáció, de utána még egy vérömleny keletkezett a sebben, így újra fel kellett nyitni, csak ezután kaphattam meg az első protézist. 2014-ben tudtam végre újra munkába állni és lejártam egy ökölvívó edzőterembe, ami nagyon sokat csiszolt az akaraterőmön és a kitartásomon. Korcsolyát 2017-ben tudtam először felhúzni, ekkor már egy viszonylag jó protézist kaptam, amivel sikerült végrehajtani a freestyle gyakorlatokat, trükköket is.
Dehir.hu: Hány protézised volt az évek során és milyen úton tudtál hozzájutni ezekhez?
Nagy Tamás: Nem tudom pontosan megmondani, hány volt, elég sok utánajárást igényelt, mert sajnos nem mindig vált be, amit az orvosok ajánlottak. De így is nagyon sokat köszönhetek nekik, mellettük pedig a TB-nek és a forgalmazóknak is, sok támogatást kaptam tőlük, mert számomra megfizethetetlenek lettek volna teljes áron ezek a művégtagok.
Dehir.hu: A maratonon te voltál az egyetlen, aki protézissel indult?
Nagy Tamás: Igen, a szombati napon mindenki görkorcsolyával indult, ebben a mezőnyben én voltam az egyedüli.
Dehir.hu: Hogy jött az ötlet, hogy ilyesmire vállalkozz?
Nagy Tamás: Gyerekkori szenvedélyem a görkorcsolyázás, igaz, a freestyle kategória áll hozzám közelebb, ez volt az első alkalom, hogy hosszabb távon kipróbáltam magam. Az előző munkahelyemen egy kerekesszékes kollégám – aki szintén elindult a maratonon egy úgynevezett handbike-kal – hívta fel a figyelmemet a Suhanj! Alapítványra, tőle kaptam meg a szervezet társalapító-vezetőjének, Gusztos Péternek az elérhetőségét. Miután megkerestem Pétert, jelezte, hogy részt vehetek a maratonon, a szervezet készséggel finanszírozza az utazást és a nevezési díjat, ugyanis sérült és fogyatékkal élő embereket támogatnak a mozgási és sportolási lehetőségek elérhetőbbé tételével.
Dehir.hu: Hogyan és mennyi idő alatt készültél fel a versenyre?
Nagy Tamás: Három hónap állt a rendelkezésemre, ebből 3-4 hétig nem tudtam edzeni, mert az új, hosszabb távra specializált korcsolya alaposan feltörte az ép lábamat. A munka előtti, hajnali órákban tudtam gyakorolni, de a teljes távot csak egyszer sikerült teljesítenem a megmérettetés előtt.
Dehir.hu: Hogy sikerült a futam, elégedett vagy a teljesítményeddel?
Nagy Tamás: A cél csak az volt, hogy végig tudjak menni, az elején nagyjából mindenkit magam elé engedtem, így leghátulról indultam, az első 20 kilométert 1 óra 17 perces idővel, a maradék 22-t 1 óra 7 perces idővel sikerült teljesítenem. Nem vagyok egy világlátott ember és sosem vettem még részt ilyesmin, szóval nagyon izgultam, de ahogy elrajtoltunk, fokról fokra egyre felszabadultabban tudtam haladni, végig koncentrált maradtam és jól osztottam be az erőmet, ezért is tudtam javítani az időmön a táv második felében.
Dehir.hu: Milyen érzés volt beérni a célba?
Nagy Tamás: A célegyenesben természetesen elöntöttek az érzelmek, euforikus volt, lepörgött előttem az elmúlt 13 év.
Hálás voltam az isteni gondviselésért, amiért anno életben maradhattam, hálás voltam a rengeteg segítségért, amit kaptam az évek során, hálás voltam az alapítványnak, hogy a jóvoltukból részt vehettem egy ilyen nagyszabású eseményen és végül hálás voltam önmagamnak is,
a lelkemnek, amiért csöpögtetett belém annyi erőt, hogy a körülmények ellenére visszatalálhassak a mozgáshoz és a sporthoz. 21 évesen elkövettem egy majdnem végzetes hibát, de úgy hiszem, ez csak egy súlyos lecke volt arra irányulóan, hogy jobban megbecsüljem a testem épen maradt részeit, és vegyem is igénybe őket a lehetőségeimhez mérten, hiszen kortól függetlenül a mozgás és a sport elengedhetetlen a lelkünk templomának, a testünknek karbantartásához.