Könyvbemutató és cívis früstök várja a debrecenieket
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.22. 13:16 | Frissítve: 2022.06.22. 14:26
Debrecen – Sajátos és a helyi hagyományokhoz több szállal is kapcsolódó esemény helyszíne lesz a Bajcsy-Zsilinszky utcai borozó pénteken.
Bár kulturális rendezvények – tárlatok megnyitói, verses programok – elsősorban késő délután vagy estefelé zajlanak a borozóban, ezúttal délelőtt 9 órára várják az érdeklődőket. Ekkor tartják itt a tavaly nyáron, életének kilencvenedik évében elhunyt Szemerédy Miklós erdőmérnök könyvének bemutatóját. Az eseményen köszöntőt mond Mazsu János történész, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke, A debreceni Nagyerdő és a befogadott közintézményei című kötetet pedig Papp József lektor mutatja be.

A könyvbemutatóval egybekötve a Könyv barátja hálózat két új tagja veheti át a közösséghez tartozás szimbolikus jelképét Puskás Istvántól, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármesterétől: a Nagyerdő Társaság és az Egri Borozó és Borbarát Bár Galéria.
Az eseményt – mondhatni, immár hagyományosan – Kovács István, a borozó művészetpártoló tulajdonosa színesíti egy különlegesnek ígérkező „cívis früstökkel”.
Sokat tett az erdőkért
Szemerédy Miklós erdőmérnöki oklevelét 1954-ben szerezte meg, végzése után a Hajdúsági Állami Erdőgazdaság Hajdúhadházi Erdészeténél gyakornok majd erdőművelési műszaki vezető, erdészetvezető-helyettes munkaköröket töltött be. Több évtizedes szakmai tevékenységével segítette az erdőspusztai rontott erdők átalakítását, a gyenge adottságú területeken a termőhelynek megfelelő erdők létesítését, a nyírségi erdők szakszerű felújítását.
A kezdetektől szerepet vállalt a közjóléti erdőgazdálkodásban, elévülhetetlen érdemeket szerzett azok eredményes kiterjesztésében, a parkerdők létesítésében, nagyszabású közjóléti fejlesztések megvalósításában. Kezdeményezője és részese az Erdőspusztai, Sóstói és más városi parkerdők kialakításának.
Az országosan is jelentős erdőfelújítási, telepítési és fásítási feladatok sikerességéhez regionális kisugárzású csemetekertek létrehozását vezényelte.
Debrecen város fejlődését segítő, kimagasló erdőmérnöki, szakértői munkássága elismeréseként 2009-ben Debrecen Város Pro Urbe díjat adományozott számára. A Debreceni Értéktár Bizottság és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Nyírerdő Zrt.-vel támogatásával és együttműködésében jelent meg A debreceni Nagyerdő és a befogadott közintézményei című könyve.