Kevesebb szemét, több összefogás: a Nagyerdőben gyűjtöttek szemetet a Teva munkatársai
Szerző: Fizetett hirdetés | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.10.03. 09:10 | Frissítve: 2021.10.04. 11:08
Debrecen – „Csapatépítés jegyében a környezetet is megszépítjük” – ennek szellemében tartottak nagyszabású hulladékgyűjtő akciót a Teva munkatársai és családtagjaik. (x)
Október 2-án, szombaton kettős céllal hirdetett szemétgyűjtő akciót Debrecenben a Teva Gyógyszergyár Zrt. A társaság és sok munkatárs szeretett volna tenni azért, hogy a lehető legkevesebb szemét csúfítsa a gyárnak otthont adó Debrecent, azt is remélve, példamutatásukkal népszerűsíthetik a környezet-tudatosságot.

Másfelől az akció az összefogást is erősítette, hiszen, miként azt a családias hangulatú szemétgyűjtés egyik résztvevője megfogalmazta, „a csapatépítés jegyében a környezetet is megszépítjük”. A programhoz hamar csatlakozott a Teva sok munkatársa, akik gyerekeikkel, párjukkal együtt gyűjtötték a szemetet.
Többek között találtak gumiabroncsokat, TV-t és lökhárítót is.
Összesen több mint félszázan vettek részt az akcióban a Teva gyógyszergyárat övező erdei részen, a Pallagi úti telephely közvetlen környezetében. A helyszín kiválasztásában nem csak az játszott szerepet, hogy a Teva gyógyszergyárhoz közeli területről van szó.

A kiszemelt területek részben a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Területhez tartoznak, így a megmozdulás ráirányítja a figyelmet a Nagyerdő értékére,
védelmének fontosságára és az október 4-én kezdődő Nagyerdő Hete rendezvénysorozatra. Mindezeken felül a helyszínválasztásban szerepe volt annak is: a Teva megragad minden lehetőséget arra, hogy fellépjen az erdők, a környezet védelméért.
Erre hívja fel a figyelmet a „Tartsd Tisztán!” nevű kampány is, amelynek egy különleges – egy ujjlenyomatot és egy stilizált fát egybeolvasztó – logója is van: ezzel üzenik, hogy a szemeteléssel nyomot hagyunk, károsítjuk az erdőt. Ehelyett óvnunk kell a környezetet – például úgy, hogy nem szemetelünk, vagy úgy ahogy a hétvégén a Tevások tették: munkatársaink és hozzátartozóik összesen 49 zsák szemetet gyűjtöttek össze.