Két ütemben épül út Józsa irányába az új sztrádacsomóponttól, az elsőre megvan a kivitelező
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.18. 12:25 | Frissítve: 2022.05.27. 10:18
Debrecen - Másfél kilométeres utat építenek Józsa irányába az új autópályacsomópontól, ennek a végét kötik majd össze a 35-ös főúttal.
Eredményes lett az a közbeszerzés, amit Debrecen önkormányzata írt ki egy új út építésére a BMW-gyárnak és beszállítóinak helyet adó Észak-nyugati Gazdasági Övezet fejlesztése részeként. Az út az M35-ösön nyárra megépülő autópálya-csomóponttól épül majd másfél kilométer hosszan Józsa irányába. A 2-szer 1 sávos út megépítése mellett a nyertes cégnek kerékpárutat is kell majd építeni, vízelvezető árkot kell kialakítania, ki kell építenie a közvilágítási rendszert, emellett el kell végeznie a földgázhálózat kiváltását. A Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött összegzés szerint a megbízást a hajdúhadházi székhelyű Vajda Mélyépítő Kft. nyerte el bruttó 630 millió forintos ajánlatával.

Építik az új sztrádacsompontot
A szerződéskötési moratórium május 27-én jár le, azt követően köthetik meg a kontraktust a felek. A cégnek 270 napja lesz a munkára. A beruházást állami támogatásból fedezi az önkormányzat.
A sztrádacsomópont hamarosan kész, két irányból vezet majd hozzá új út
Mint arról a nemrégiben beszámoltunk, az előzetesen rögzített ütemtervnek megfelelően halad az M35-ös autópálya józsai csomópontjának építése, a jelenlegi készültség megközelítőleg 85 százalékos. A csomópont nyáron készül el.
Egyelőre a csomóponthoz vezető utak nem épültek meg, addig az elkészült csomópont az M35-ös autópályán történő megfordulásra biztosít majd lehetőséget.
Ugye a Debrecen melletti autópálya sajátossága, hogy dél felől haladva nem közvetlenül a sztrádáról tudunk lehajtani például a Kishegyesi útra, a Balmazújvárosi útra, vagy a 354-esre, hanem még az ondódi csomópont előtt ki kell hajtani egy szervizútra, s csak onnan lehetséges a kanyarodás. Ha ezt valaki elvéti, egészen Hajdúböszörményig kell autóznia, hogy vissza tudjon fordulni. A jövőben viszont elég lesz a józsai csomópontig menni, hogy vissza tudjon fordulni az ember.
Az önkormányzat a tervek szerint az Észak-nyugati Gazdasági Övezet és az új józsai sztrádacsomópont között egy 2-szer 2 sávos utat építtet majd állami forrásból. A kivitelezésre kiírt első közbeszerzés a napokban eredménytelen lett, mert a legalacsonyabb ajánlati ár is meghaladta a rendelkezésre álló forrást, így hamarosan újra kiírják a tendert.
A másik irányba, Józsa felé két ütemben épül majd út.
Az első másfél kilométeres szakaszra ugye most választották ki a kivitelezőt, s ezt az önkormányzat építteti. Ezt az utat a tervek szerint
nem köti rá a józsai lakóutcákra, mert azok sűrűn lakott, többségében keskeny utak, s a forgalom zavarná az ott lakókat.
A másfél kilométeres út végpontjától a második ütemben az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.építtet majd utat a 35-ös főúti, így lesz elérhető majd Józsa felől az új autópálya-csomópont, illetve a későbbiekben az Észak-nyugati Gazdasági Övezet.
Ennek az útnak a nyomvonalvizsgálati tervdokumentációját az önkormányzat már elkészíttette, s a márciusi közgyűlésen az önkormányzati képviselők úgy döntöttek, azt átadják ingyenesen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére, hogy segítsék a beruházás előkészítését. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közlése szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelő levelének megfelelően megkezdődött a józsai út kiviteli terveinek elkészítésére vonatkozó feltételes közbeszerzési eljárás előkészítése.
A nyomvonalvizsgálati tervdokumentáció szerint a nyomvonal Debrecen-Józsa északi részén, jelenleg külterületi földúton haladna. A kezdőszelvény a Józsai bekötőút, mely a Gönczy Pál utca csatlakozásánál található. A nyomvonal a 35-ös számú Nyékládháza-Debrecen másodrendű főutat annak 73+450 kilométerszelvényének környezetében keresztezi, ahol egy csomópont kerül kialakításra. Ebbe a csomópontba csatlakozik a Kastély utca, mely jelenleg 50 méter hosszon aszfaltos kiépítésű, majd földútként halad tovább külterületen a Március 15. utcáig, így Alsó-Józsáról újabb bekötőút létesülhetne a 35-ös számú főútra.
Cím | dátum |
---|---|
85 százalékos készültségben a józsai sztrádacsomópont, május elejére végeznek az aszfaltozással | 2022.04.30 |