Karácsonyi parti is lesz Debrecenben a madarak megmentéséért
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.12.07. 08:33 | Frissítve: 2015.12.07. 17:50
Debrecen – A téli madárvédelem ne merüljön ki a madarak táplálék- és vízutánpótlásában, hanem odúkat is telepítsünk az etetők közelébe! – javasolják a szakemberek.
A madarak védelmére nevelés a debreceni oktatási intézmények programjaiban is nagy szerepet játszik. Az Újkerti Manófalva Óvodában például (amely 2010-ben a Zöld óvoda címet is elnyerte) minden csoportnak saját etetője van, s a tél közeledtével folyamatosan gondoskodnak az eleség kihelyezéséről. Orbán Istvánné óvodapedagógus, a környezet- és egészségnevelő munkaközösség vezetője a Dehir.hu érdeklődésére azt is elmondta, hogy az óvoda madárkarácsonyt is szokott rendezni, amely ezúttal december 11-én lesz.

Ezekre az alkalmakra almából, szalonnából, dióból stb. készítenek füzéreket, s azokkal „díszítik fel” a fenyőfáikat. Mint megtudtuk, Manófalva madáretetőit cinegék, verebek és vadgalambok is látogatják, valamint sokszor olyan fajták is, amiket a felnőttek se ismernek. A madárodúk felállításával kapcsolatban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kommunikációs munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy a téli túlélésben a szélvédett éjszakázóüregek is nagy segítséget nyújtanak a madaraknak.
A beázás megelőzése érdekében az odú röpnyílása lehetőleg ne észak felé nézzen, kihelyezési magasságnak pedig a 2–3 méter is megfelel, s az odúk lehetőleg támaszkodjanak a fa törzséhez. A „B” típusú odú a cinegék, nyaktekercs és verebek számára, a „D” pedig seregély, csuszka, füleskuvik, búbosbanka részére alkalmas. A madarakat a fészkelő- és éjszakázóhely lengése nem zavarja, és az odúkat tavasszal nem kell áthelyezni, mivel a madarak már ismerik azokat, így nagyobb az esély arra, hogy bele is fészkelnek.
A szakember arról is tájékoztatott, hogy a verébméretű madarak normál testhőmérséklete 41–43 C°. A nem vonuló fajok nem halmoznak fel jelentős mennyiségű energiatartalékot, és a kisebb madarak túlélésében alapvető fontosságú, hogy a rövid téli nappalokon (amikor nyolc órájuk sincs a táplálkozásra) annyi élelmet találjanak és tudjanak elfogyasztani, amennyi biztosítja a nappali anyagcsere-szükségletüket és a leghidegebb éjszakai órák átvészelését.
Ebben segíthetünk nekik a téli madáretetéssel, valamint – a nem odúköltő madárfajokra is gondolva – örökzöld fák és bokrok ültetésével, borostyán falra futtatásával! Debrecenben az is látható, hogy sok magáningatlanon is található – az egyszerűtől és cifráig – madárodú, ugyanakkor például a nagyerdei park fái között is állnak etetők, búvóhelyek. Az utóbbiak között nemcsak „mesterséges” madárlakok, hanem denevérodúk is szolgálják az állatok biztonságát.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)