Jövőre még magasabb fokozatra kapcsol a debreceni reptér, újabb rekordévre készülnek – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.21. 08:15 | Frissítve: 2017.12.22. 10:24
Debrecen – Több infrastrukturális fejlesztés várható a következő egy évben Debrecenben, a reptér forgalmi igazgatója szerint ezek új légitársaságokat is becsalogathatnak.
Mint ahogyan arról a Dehir.hu is beszámolt, az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt mintegy 1,2 milliárd forintos állami támogatást arra hivatkozva, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak. Ennek köszönhetően a debreceni légikikötő jelentős fejlesztés előtt áll, modernizálják többek között a technikai feltételeket.

Gulyás Péter, az Airport Debrecen Kft. forgalmi igazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, a legkiemelkedőbb változás az ILS 2-es navigációs rendszer bevezetése lesz, ami a most rendelkezésre álló 2-es rendszernél többet tud majd. Mégpedig azt, hogy a rossz látási viszonyok közepette, valamint éjszaka is lehetővé válik, hogy a debreceni reptér a mostaninál még több gépet tud fogadni. A jelenlegi 800 méteres vízszintes látás helyett 350-400 méter is bőven elég lesz a repülők leszállásához – közölte.
Mint mondta, ezentúl a meglévő terminálépülethez csatlakoztatják majd az újat egy utasfolyosó kiépítésével, erre azért van szükség, mert a régi épület már kinőtte magát, bővül a jelenlegi kapacitás, ezért kell összekötni az újat a régivel. Gulyás Péter szerint ezzel egy jóval nagyobb befogadóképességű komplexum jöhet létre.
A repteret körülvevő kerítést is korszerűsítik majd, ezzel pedig nagyobb lesz a biztonság.
Gulyás Péter elmondta, december 20-án már 309 ezres utasforgalommal büszkélkedhet a reptér, tavaly valamivel több mint 284 ezer utas fordult meg a légikikötőben, így azt remélik, hogy a 320 ezres forgalom is meglehet az év végére. Ez a szám jövőre csak emelkedhet, ugyanis növelik a müncheni járatok számát, valamint charterjárat indul Barcelonába. Utoljára 2008-ban repült Spanyolországba gép, akkor Mallorca volt az úticél.
A forgalmi igazgató azt mondta, a már meglévő légitársaságok mellett újak is szemet vethetnek a reptérre, s azt remélik, hogy jövőre akár a 360 ezernél is magasabb utaslétszámot érhetnek el, az infrastrukturális beruházások is segíthetik ezeket a terveket.
Gulyás Péter közölte, a fejlesztések a jövő év második felében kezdődhetnek, a munkákkal pedig 2019 elejére végeznek, a fejlesztések a meglátása szerint nem befolyásolják majd a reptér forgalmát.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Leszállt Debrecenben az első Moszkvából érkező repülőgép – fotókkal, videóval | 2017.12.18 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)