Jövő év elején indul a gyártás a kisebbik debreceni buszgyárban, már tervezik a nagyobbat is – videóval
Szerző: MTI/Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.10.03. 14:41 | Frissítve: 2018.10.04. 13:56
Új szintre emeli stratégiai kapcsolatát a Debreceni Egyetem és a régió meghatározó járműipari vállalata, az InterTanker Zrt.
Mint arról a Dehir.hu beszámolt, tavaly decemberben adták át az Intertanker Holding Oktatási fejlesztési központját, májusban pedig elkezdték a debreceni buszgyártás előkészületeit, akkor érkezett ugyanis Debrecenbe az első Mercedes Benz járóképes alváz. Az ITK Holding Zrt. két buszgyárat is épít Debrecenben, a nagyobbat a város déli iparterületén, a kisebbet pedig a Határ úti ipari parkban.

A gyártáshoz új munkaerőre is szükség lesz, hiszen a dolgozók száma a kisebbik gyárban száz körül alakul majd, a tervek szerint évente több mint 200 busz gördülhet le a gyártósorról.
A megfelelő minőségű munkaerő biztosítása érdekében szorosan együttműködik az InterTanker Zrt. és a Debreceni Egyetem. Szerdán ezt a kapcsolatot még magasabb szintre emelték. Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese és Kossa György, az InterTanker Zrt. elnök-vezérigazgatója a következő lépésként a duális képzés beindítását, majd az InterTanker debreceni gyárában kihelyezett egyetemi tanszék működtetését jelölte meg.
A rektorhelyettes a kihívások korának nevezte a jelenlegi időszakot, amikor a 4.0 negyedik ipari forradalom olyan szakképzett mérnököket igényel, akik a szakmájuk mellett értenek a programozáshoz, a robotika területeihez, de rendszerben, struktúrában is képesek gondolkodni.
A debreceni Egyetem az egészségipari prioritás mellett ezért kíván műszaki egyetemmé is válni, s ezért hozta létre 2016-ban a műszaki-informatikai kabinetet, amely irányítja ezt a folyamatot - jelezte Pintér Ákos.
Kossa György szerint a szaktudás megszerzése mellett fontos az önállóságra nevelés, hogy az egyetemről kikerülő hallgatók el tudjanak igazodni egy gazdasági társaság működésében. Hozzátette, az együttműködéssel a képzésnek ezt a hiányosságát pótolják annak érdekében, hogy megfelelő képzettségű mérnökök kerüljenek ki az egyetemről.
A sajtótájékoztatón jelen volt az az öt ösztöndíjas mérnökhallgató, akiket 150 jelentkező közül választottak ki az InterTanker vezetői, s közösen dolgoznak egy projekt megoldásán, emellett kaptak, illetve kapnak különféle mérnöki állást - üzemeltető, gyártástechnológus, járműfejlesztő, robotikai mérnök - a cégnél.
Kossa György elmondta: évente 15-20 mérnökjelölt egyetemi hallgató vehet részt a speciális képzéseiken, de jelenleg 60 autószerelő szakmunkás is tanul a debreceni oktatási központjukban.
Az InterTanker debreceni kísérleti üzemében megkezdődött a Mercedes típusú városi, alacsonypadlós csuklós autóbuszok végszerelése Euro6 dízel hajtáslánccal - mondta az elnök-vezérigazgató az MTI kérdésére.
Hozzátette: a gyártás jövő év elején indul, a debreceni kísérleti üzemben évi 200-250 Mercedes autóbuszt fognak gyártani, és jól halad a tervezése az ennél jóval nagyobb kapacitású autóbuszgyáruknak is, amelyet Debrecen déli ipari övezetében fognak felépíteni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)