Jobb helyre költözött a debreceni Anyatejgyűjtő Állomás – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.06.01. 13:33 | Frissítve: 2017.06.01. 13:34
A Bethlen utcai Rendelőintézetben működik júniustól a debreceni Anyatejgyűjtő Állomás. A központot könnyen megközelíthető helyen, akadálymentesített épületben alakították ki. A beruházás 6 millió forintba került.
A beruházás során felújították a már meglévő helyiségeket és több újat (tejelőkészítő, konzultációs szoba) alakítottak ki. Korszerűsítették az elektromos hálózatot, fertőtleníthető speciális anyaggal festették le a falakat, szellőző- és riasztórendszert építettek ki. A beruházás 6 millió forintba került. Az 5 millió forintos önerő mellé, a Magyar Fejlesztési Bank 1 millió forintot adományozott a korszerűsítésre a Kenézy Kórház Az Egészségért Alapítványnak.

Széles Diána alpolgármester elmondta, lényegesen jobb helyre költözött az állomás, hiszen a Bethlen utcai Rendelőintézetben van a védőnői tanácsadás is. Széles Diána hozzátette, Debrecen egy gondoskodó város, s a gyermekeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy anyatejhez jussanak.
Az önkormányzat éves szinten tízmillió forintot ad a Kenézy Kórháznak arra, hogy működtesse az Anyatejgyűjtő Állomást, emellett a leadott anyatej után literenként 1300 forinttal egészíti ki az édesanyáknak adható díjat.
Tavaly 61 nő adott le tejet a debreceni Anyatejgyűjtő Állomáson, ahol 2016-ban összesen több mint 2500 liter anyatejet gyűjtöttek be. Ez a mennyiség idén jelentősen emelkedhet, már meghaladta az 1500 litert. Az édesanyák a leadott anyatej literjéért 2700 forintot kapnak az államtól. Ezt az összeget a debreceni önkormányzat 1300 forinttal egészíti ki literenként, ha személyesen viszik be a tejet az anyatejgyűjtő állomásra (összesen 4000 forint/liter). Lehetőség van arra is, hogy „gyűjtőautó” menjen el a tejért. Ebben az esetben összesen 3500 forintot kap a donor az anyatej literjéért.
Az állomáson dolgozó védőnők a tejadó anya otthonában próbafejést, környezetfelmérést végeznek. Az édesanyák az anyatejadás előtt különböző szűréseken vesznek részt (TBC, HIV, Hepatitis B), és az anyatej bakteriológiai vizsgálata is megtörténik. A begyűjtött anyatejet pasztörizálás után, steril üvegekben tárolják, illetve adják ki. Az igénylőknek a tejért nem kell fizetni. Az Anyatejgyűjtő Állomásról 35-40 gyerek kap havonta anyatejet, amit receptre ír fel az orvos.
Debrecenben 1954 óta van anyatejgyűjtő, amely 1967-től egy egykori bérlakásban, a Miklós utcán működött. Ott azonban gondot jelentett a parkolás, nehéz volt megközelíteni a központot. Ez a probléma a költözéssel megoldódik. Az Anyatejgyűjtő Állomást a belvárosban, a Bethlen utcai Rendelőintézetben alakították ki. Az épület akadálymentesített, tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, a környéken pedig sok a parkolóhely. Az anyatejgyűjtő június 6-tól működik a Bethlen utcán.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)