Ilyen Debrecen, amikor tombol a városban a vénasszonyok nyara
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.10.12. 09:03 | Frissítve: 2014.10.13. 13:44
Debrecen – Ragyog a nap, varázslatos idő van. Olyan, amire könnyű lenne odavetni, hogy szörnyen giccses. Nem szörnyű, nem giccses. Vagy mégis?
A hőmérő azt mutatja, hogy eső is lehet akár napközben. Meg felmelegedés is. Pénteken például 13 fok van, ami nem sok. De nem is kevés. Télen örülnénk ennek, most, október elején viszont nem annyira. Zakó, hölgyeknek blézer vagy kis ballon kijár ilyenkor. Tényleg hűs az idő, állapítjuk meg, amikor kilépünk a kapun. De a nap süt. Mutathatott bármit is a műszer, biztosak vagyunk benne, hogy jó idő lesz.
Nem is tévedünk, a hőmérséklet nagyon gyorsan emelkedik. Délben már mintha augusztus lenne. Ragyog a nap, varázslatos idő van. Nem nyári, de gyönyörű. Az ég színe szikrázóan kék. Olyan, amire könnyű lenne odavetni, hogy szörnyen giccses. Nem szörnyű, nem giccses. Természetes.
Debrecen olyan város, mondják akik szeretnek fotózni, hogy érdemes felfelé nézve járni, mert meglepetésekkel, titkokkal vannak teli a homlokzatok, a tetők.
Azért már avar zizeg a lábunk alatt, ahogy járjuk a debreceni utcákat. Lassan, de sárgulnak a levelek, vetkeznek a fák, mint egy-egy gyönyörű nő. A gyerekkort idézi, ahogy az egyik évszak helyét átveszi a másik: amikor tíz-tizenkét évesek voltunk, akkor telt így az idő, ennyire tetten érhetően.
Végigsétálunk a Miklóson, megállunk a Piac utcán, aztán teszünk egy kört a Simonffy környékén, meg a Hal közben, amit sohasem tudunk megunni. Van egy hangulata ennek a résznek: amikor a Sesztina galériánál megállunk és felnézünk a világítóablakokra, a hátsó erkélyekre, azt érezzük, akárhol is lehetnénk. De nem akárhol vagyunk, hanem itt, Debrecen szívében. Ki a Bajcsy-Zsilinszky utcára, aztán kapkodós léptekkel a villamos felé haladunk, a 2-es érkezik, azt elengedjük, mert a cél a Nagyerdő. Bevált köreink vannak. A Pálmánál szállunk le, aztán jöhet a Leveles, a Békás-tó, s persze, a stadion környéke. Bármikor lehet itt sétálni egy jót. Akár egyedül is. S ha úgy adódik, ezeket a köröket megtehetjük fordítva is akár.
Akinek ideje, kedve van, akár kisebb-nagyobb kirándulásokat is tervezhetne ilyen időben. Ki a Vekeri-tó környékére, ami nincs is túl messze, de mégis: egész más világ, mint a Basahalmon inneni rész... Vagy a Fancsika vidékére? Kifejezetten vadregényes részek.
Aki Debrecenben él, s nincs ellenére ez a város, egészen hamar azt érezheti, hogy itt mindent átlát, mindent belát, ismer. Ismerik őt is, ahogy jár-kel. Nem vagyunk olyan gazdagok, mint az osztrákok, s talán annyira barátságosak sem, mintha Erdélyben élnénk, valami olyasmi helyen, ahol mindenki mindenkit ismer, de otthon vagyunk ezen a Debrecen nevű helyen.
A szavaknál meg talán többet elmondanak a képek, Szebellédi Soma fotói arról, milyen is ez a város október elején. Amikor már nincs nyár, de ősz sem, vagyis ősz van, de ez még nem az igazi. Még előttünk a nagy esők, a delejes szelek, a nagy, fázós reggelek, délutánok és esték.
Addig meg élvezzük ezt az időt, ami valójában nem a vénasszonyok nyara, nem is az indiánoké, hanem a miénk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)