Igazán különleges lesz a BHS Trans debreceni logisztikai központja – fotókkal
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2020.12.20. 10:00 | Frissítve: 2020.12.21. 15:31
Debrecen - A keményebb fagyok beállta előtt sikerült lezárni a BHS Trans épülő központját, a panelek nem hétköznapi megjelenést adnak az épületnek.
Novemberben még arról írtunk, hogy közel szerkezetkész a BHS Trans debreceni logisztikai központja. Akkor az volt a cél, hogy még a fagyok beállta előtt lezárják az épületet, hogy a belső szerelési munkákat télen is tudják végezni.

Nos, ez mostanra meg is történt, az épület megkapta külső borítását, nem is akármilyent, igazán különleges dizájnt adnak ki a panelek, s már tető is van az épületen. Időközben elkészült az az út is, ami a központot összeköti a Déli Ipari Park belső útjával.
A magyar tulajdonú cég a logisztikai ágazat egyik meghatározó szereplője az országban. Idén négy raktárbázist építenek fel, az elsőnek az alapkövét a nyár elején tették le Debrecenben.
A tervek szerint a több ezer raklapáru befogadására alkalmas raktárbázis jövő júniusra készül el. A közel tízezer négyzetméteres debreceni központtal, valamint a három másik bázissal a Magyarországon meghatározó szerepet betöltő termelő vállalatok áruelosztását tudják majd hatékonyabban kiszolgálni.
A debreceni beruházással 80 munkahelyet hoz létre a logisztikai cég, a toborzást áprilisban tervezik elindítani.
Első körben raktárosokat, targoncakezelőket és irodai dolgozókat keresnek majd a debreceni telephelyre. A logisztikai központ csaknem 3 milliárd forintból épül. A BHS Trans négy országos beruházásának összértéke 7,6 milliárd forint, amihez a magyar állam 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
A debreceni Déli Ipari Parkban már működik három német cég, a Krones, a Deufol és Vitesco Technologies üzeme. Az ipari parkban épül majd meg az ITK Holding nagyobb buszgyára, nemrégiben pedig azt jelentették be, hogy kínai Semcorp vállalat 65 milliárd forintból hoz itt létre üzemet: az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliákat gyártanak majd.
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Debreceni Polgár
Most komolyan, mint ha egy C64-en néznék egy épületet, vagy ha Paint-en belül lenne iszonyatosan felnagyítva. Elhiszem, hogy ez design és haladni kell a korral, de nekem iszonyatosan bántja a szemem. Elsőre azt hittem, hogy valami új építészeti megoldással kezdték el sátorosan felhúzni. ÉS ismét hangsúlyozom, a DESIGN-al van a problémám.