Összehozzák a városi döntéshozókat a debreceni fiatalokkal – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2019.12.11. 11:53 | Frissítve: 2019.12.11. 12:15
Különféle fórumokon, tréningeken vehetnek részt és az önkormányzat működését is megismerhetik debreceni fiatalok. Erre egy Erasmus+ programban elnyert támogatásnak köszönhetően nyílik lehetőség. A részleteket ma délelőtt ismertették.
Fórumot tartottak a diákönkormányzatok képviselői számára az Ifjúsági Házban. Azt a programot ismertették, aminek megvalósítására sikeresen pályázott a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. és a város diákönkormányzata.

- Ez a pályázati program olyan típusú lehetőséget teremt, amikor egy pályára tudjuk terelni a helyi döntéshozókat, akik a fiatalokkal kapcsolatos döntéseket meghozzák, illetve magukat a fiatalokat – mondta el Halász D. János, a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató ügyvezetője.
A program három részből áll. A fiatalok személyiségfejlesztő tréningeken vehetnek részt, és megismerhetik más települések diákönkormányzatainak munkáját.
Ezeken túl ellátogatnak majd a városi közgyűlésre és biztossági ülésekre is.
- Fontos, hogy a fiatalok lássák azt, hogy kapcsolatba lehet velünk lépni, láthassák azokat a folyamatokat, ahogy megszületik egy döntés – fogalmazott Majer Tamás önkormányzati képviselő.
Hámori Éva Judit, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott: Debrecen az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, ahol minden fiatalra szükség van a munkaerőpiacon.
- Az iskolában elsajátítható tudás mellett nagyon fontos, hogy olyan készségeket, képességeket is el tudjanak sajátítani, amelyekkel megállják a helyüket az életben. Ezeknek a készségeknek a fejlesztésére kiváló ez a programsorozat – hallhattuk Hámori Éva Juditot.
A 2020 végéig tartó program több mint tízezer eurós pályázati forrásból valósul meg.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
subtotal
Majer, aki 25 éves és néptáncos tapasztalattal lett képviselő, magyaráz a "fiataloknak".