Idén is megkapta a kerékpárosbarát település címet Debrecen – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@dtv.hu Közzétéve: 2016.05.20. 15:52 | Frissítve: 2016.05.20. 16:41
Kerékpárosbarát település lett Debrecen 2016-ban. Az ehhez kapcsolódó pályázatot idén tizedik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A díjakat pénteken Nyíregyházán adták át a nyertes településeknek. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta az átadón, hogy következő években még 1000 kilométer bicikliutat építenek Magyarországon.
Egy hete bringás reggelivel várta a Kerékpárosklub a munkába igyekvő kerékpárosokat Debreceni főtéren. Nyolcszázan mentek el. Ez is azt mutatja, hogy egyre többen közlekednek kerékpáron Debrecenben. Van is erre lehetőség, hiszen a folyamatos pályázatoknak és fejlesztéseknek köszönhetően több mint 80 kilométer bicikliút készült el Debrecenben. Mindet úgy alakították ki, hogy azok behálózzák az egész várost. Ennek is köszönhető, hogy több más településsel együtt 2016-ban Debrecen is megkapta a kerékpárosbarát település címet

- Nemcsak azt mondjuk, hogy építünk a járdán egy kerékpárutat, hanem önálló kerékpárutak is készülnek. A tudatosságra nevelés, a gyerekeknek a nevelése a közlekedési ismeretekre, ez mind hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen kerékpárosbarát város legyen – mondta el a díjat átvevő Czellér László önkormányzati képviseő.
A díjakat Nyíregyházán adták át. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írta ki. Tasó László a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, az elmúlt években több mint 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, és a következő években még ezer kilométert építenének meg. Uniós forrásból 50 milliárd forintot fordítanának a hálózatos szemléletű kerékpárút-építésekre 2020-ig.
- Törekszünk arra, hogy azokat a hálózatokat kiépítsük, amelyeket szerettünk volna már korábban is. Ennek révén olyan kerékpárutak és kerékpárkörutak létesülhetnek, amelyek a biztonságos kerékpározás lehetőségét adják meg azok számára, akik nagyobb távra akarnak kerékpárral elindulni – hallhattuk Tasó Lászlót.
A kerékpárosbarát település pályázat díjait idén tizedik alkalommal adták át A cél, hogy évről évre több település, vállalkozás és intézmény fordítson figyelmet a környezetbarát kerékpáros közlekedés népszerűsítésére.
Dehir - Debrecen kerékpárosbarát település
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)