Idegennyelvi labor átadásával zárult a DSZC többéves nyelvi készségfejlesztő programja – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2021.11.12. 13:40 | Frissítve: 2021.11.12. 13:56
Debrecen – A labor a DSZC Burgundia utcai telephelyén kapott helyet. Az Idegennyelvi készségek fejlesztése a Debreceni Szakképzési Centrumban elnevezésű projekt összesen 150 millió forint Európai Uniós forrásból valósult meg.
A nyelvi laborban a legkorszerűbb képzést kaphatják a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai. A számítástechnikai eszközökkel, szoftverekkel felszerelt helyiségben egyszerre tizenöten tanulhatnak. A termet egy 2018-ban indult uniós pályázat részeként alakították ki, a Burgundia utcai telephelyen kívül a DSZC két másik intézményében is berendeztek egy ilyen labort.

– Olyan korszerű módszerek állnak rendelkezésükre a diákoknak is, amelyekkel könnyebben el tudják sajátítani az idegen nyelveket – fogalmazott Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója.
Az idegennyelvi készségek fejlesztésére indított projekt során több mint száz csoportban indítottak német és angol nyelvű képzéseket. 1205 nyelvet tanuló közül 1165-en szereztek bizonyítványt.
Barcsa Lajos alpolgármester azt mondta, Debrecen ezen a téren kifejezetten jól áll országos szinten. A Tankerület és a Szakképzési Centrum keretein belül, mintegy 4500 diák tanul emelt szinten idegen nyelvet, a Debreceni Egyetem hallgatói közül pedig csaknem 24 ezer hallgató rendelkezik ilyen jellegű képzettséggel. Az alpolgármester hozzátette, a nyelvtudás nagyon fontos a munkavállalás szempontjából.
– Manapság ha valaki multinacionális cégnél szeretne dolgozni, akkor alap az, hogy angolul tudni kell, és emellett egy második idegen nyelven is érdemes beszélni. Ez azt jelenti, ha második idegen nyelven is tud valaki kommunikálni, az előnyt jelenthet a felvételnél – mutatott rá Barcsa Lajos.
Az Idegennyelvi készségek fejlesztése a Debreceni Szakképzési Centrumban elnevezésű projekt 150 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból valósult meg.