Hogyan lett lakótelep a debreceni temetőből? – az élet a Dobozikertben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.11. 08:04 | Frissítve: 2014.02.11. 17:38
Debrecen – A „Don-kanyar” és más retró kocsmák, viseltes emeletes házak és parkok, valamint nemes vonalú villák egyaránt találhatók abban az övezetben, amelynek nagy része ősi temetőre épült, a jelképe pedig egy különleges alakú víztorony.
A városrész mai neve sokaknak annyira új, hogy képesek összevitatkozni róla a közösségi oldalakon. Való igaz, az utcanévtáblák közül is jószerivel csak a Faraktár utcaiak némelyikén szerepel a „Dobozikert”, ettől függetlenül a zóna jól körülhatárolható: az iménti utcán kívül a Keresszegi (illetve az ottani vasúti sín), az Ótemető és a Rakovszky utcák is közrefogják. Mindazonáltal nem egyértelmű az se, hogy mióta nem működik a Dobozi-temető, egyes források ugyanis 1810-re teszik ennek az idejét, mások pedig 1888-ra.
– 1952 óta lakunk ezen a környéken, és tulajdonképpen az itteni létben elégedett vagyok majdnem mindennel – fogalmazott a férfi, akivel az Ótemető és a Víztorony utcák kereszteződésében elegyedtünk szóba. – Gondozottak a parkok is, és az ellátottság is jó. A konkurencia jót tesz az áraknak, és mi se csúszunk le úgy, mint a pingvin a gleccseren. A Fényes udvari kispiacot azonban most már tényleg rendbe kellene tenni: ideje megjavítani a lámpákat és szigetelni a tetőket.
Az 1972-ben átadott Fényes udvar helyén – a leírások szerint – volt a Fényes utca, a Víztorony utca pedig Tanács utca volt. Az itt található utcák nevei olyan neves személyiségek előtt tisztelegnek, mint Boka Károly (1808–1860) cigányprímás, Kossuth kedvenc hegedűse; Karácsony György (?–1570) parasztvezér, Rakovszky Dániel (1761–1843) főügyész, Munkácsy Mihály (1844–1900) és Dienes János (1884–1962) festőművészek, valamint Mata János (1907–1944) grafikus, költő, filozófus.
A névadó Dobozi utca a XV–XVIII. századi családra utal, amelytől tanácsnokot és főbírót is kapott a város. Ugyanakkor vannak itt földrajzi neveket őrző utcák is, mint az Arad, a Kolozsvári, a Szatmár és az Ungvár. A „régi Dobozin” található a Bocskai-iskola (amely január 11-én lett 45 éves), az Angyalkert Óvoda, a Három tavasz című Mikus Sándor-szobor (Dienes utca, 1976), Boda Gábor „Vízköpő kosfej”-e (Mata János utca, 1980), továbbá az elhunyt hajléktalanok emlékműve is, amit Kovács Pál fafaragó népi iparművész készített (Dobozi utca, 2001).
– Alkoholista hajléktalanok vagyunk, számunkra nincs kiút, csak az influenza meg a tüdőbaj – fogalmazott az a három férfi, akiket a Dobozi utcai menedékhely előtt szólítottunk meg. – Ide többnyire csak a postánkért meg az orvos miatt járunk, amúgy mi télen is az utcán vagy lépcsőházakban alszunk. Nehéz az életünk, hiszen szinte akkor is büntetnek minket, ha eldobjuk a csikket, meg akkor is, ha felvesszük. Ebbe pedig csak belehalni lehet...
E komor beszélgetés (és némi aprópénz odaajándékozása) után a közelben megnéztük azokat az egykori szükségbérházakat is, amik Borsos József és Zeleznik Gyula tervei alapján, 1926-ban épültek meg az I. világháború miatt elszakított országrészekből beköltöző menekülteknek, a lakásínség enyhítésére. Ekkor készültek el a Hajnal, a Dobozi utcai és a Szoboszlói úti háromemeletes, alacsony bérű kislakásos bérházak. Szintén a közelben található a régóta lakatlan, ámde sokak emlékében élénken élő „Don-kanyar” kocsma is, a 217. számú Kanyar Büfé.
Az egykori búfelejtőnél továbbmenve, szép villákat találunk a Faraktár, az Arad és a Munkácsy utcában is. De működik itt óvoda, bölcsőde, rendelő, nyugdíjasklub, könyvtár, cukrászda, ma is működő videópresszó, továbbá boltok, presszók s a Brassai (korábban Landler) és az Abigél nevű középiskolák is (az utóbbi intézmény épületében meglepő módon söröző és dohánybolt is van). Az általános iskolán kívül szintén a közelmúltban jubilált a víztorony is: a Dobozikert jelképét 1963. december 23-án adtak át.
– De hol is terült el vajon a sokat emlegetett temető, amit Dobozi- majd Kossuth utcai temetőnek is neveztek valaha?
– Itt volt az a sorompóig, tehát a sín és a Dobozi utca között, a mai Ótemető utcától a Munkácsyig – idézte föl érdeklődésünkre Csuka Gábor. – Fiatalabb koromban még a vasút túloldalán lévő Csapókertben laktam, de mindig ezen a temetőn jártunk át, akkor is például, ha a Meteor moziba mentünk vetítésre.
Persze akkor már nem használták, sőt sajnos sok sírt fel is törtek vagy megrongáltak addigra – hallhattuk nyugdíjas beszélgetőtársunktól, aki elmondta azt is, hogy szerinte a dobozikerti közbiztonságon és járdákon volna még mit javítani, s néhány lakóházra a renoválás is ráférne. Jó példák a korszerűsítésre a bővítések és csinosítások az Ótemető utcai „orosz soron”, ahol a rendszerváltásig repülős tisztek laktak kályhafűtéses garzonokban.
Aki egyébként nyitott szemmel nézelődik (nem „Kékfényes” udvarként elkönyvelve a Dobozikertet), az arra is hamar rájöhet, hogy a Dobozikert nem egyenlő a panelekkel – ahogy például a Vénkert sem. Elég csak besétálni mondjuk a hangulatos Szatmár utcába, s máris egy gyönyörű, kéttornyos álomlakra bukkanhatunk egy ottani szép, romantikus kertben.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)