Hogyan lehet zöld idén a debreceniek karácsonya?
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.12.12. 09:10 | Frissítve: 2021.12.14. 12:16
Debrecen – A karácsony egyik legmeghatározóbb szimbóluma a fenyőfa, de nem mindegy, hogy lehet a lakásunk éke egyszerre környezettudatos is.
Honnan is érkezik hozzánk a díszítésre váró fánk és hogyan csempészhetünk egy kis ökotudatosságot ebbe a csodás ünnepbe? Duzs László környezetvédelmi mérnököt kérdeztük arról, melyik fenyővel lehetünk a leginkább barátjai is a Földnek.

– Az első és talán legnépszerűbb opció a vágott fenyő. Azok a fák, amelyekkel a vásárokban találkozhatunk, mind mind fatelepekről és nem erdőkből származnak. Méretüktől függően egy-egy fa kivágásáig akár 10-20 év is eltelhet, addig pedig részt vesznek a levegő megtisztításában – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette, ökológiai szempontból azonban fontos megjegyezni, hogy
örökzöld fák lévén folyamatosan hullajtják tűleveleiket, amelyek savanyítják a termőhelyet. Ha az érintett fatelep nem megfelelő helyről származik, ott nagy kárt tud okozni az adott térség ökoszisztémájában.
Lehetőleg részesítsük előnyben az ország nyugati részéről származó fákat, ha ezt az opciót választjuk. Fontos tudni, hogy már léteznek internetes katalógusok, ahol érdemes szétnézni. Itt csak megrendelés esetén vágják ki a fákat, így azok, amelyeket nem nem vásárolnak meg, tovább tisztíthatják a környezetünket.
Mit tehetünk a fákkal, miután lekerülnek róla a díszek?
A szakember kiemelte, miután tájékozódtunk, hogy lakóhelyünk környékén visszagyűjtik-e a fákat, a hirdetett időpontban kitehetjük őket a kijelölt helyek, illetve kukák mellé. Ebben az esetben a fákat leaprítják, majd tüzelőanyagként felhasználják, így biztosítanak több háztartás számára hőt és villamos áramot.
Karácsony után komposztálhatjuk is fenyőfánkat. Duzs László ezzel kapcsolatban is hasznos tanácsokkal látja el az olvasókat.
– Ha ezt az opciót választjuk, figyeljünk arra, hogy a tűlevelek levelek lassan bomlanak, ezért vegyes komposztba inkább 3-4 centiméteres vastagságban, rétegenként hintsük el. Laza szerkezetet ad majd a komposztunknak. A tűlevélből készült komposztot csak savanyú talajt kedvelő növények alá használhatjuk fel. A fa ágait felapríthatjuk mulcsnak, vagy ha nem vágjuk őket annyira apróra, akkor akár a veteményesben karóként is szolgálhatnak tavasszal.

Zöldebb-e a műfenyő a valódi társánál?
– Egyesek szerint a műfenyő is környezetbarát megoldás. Azonban a legtöbbjét Kínában gyártják, előállításához PVC-t használnak, ami nem lebomló, gyártásához rengeteg erőforrásra és energiára van szükség. Érdemes megfontolni tehát, hogy milyen céllal vesszük a műfenyőt – hívta fel a figyelmet Duzs László. A szakember rámutatott:
kizárólag akkor ruházzunk be rá, ha tudjuk, hogy ezt követően minden karácsony dísze ugyanaz a fa marad. Vásárlás során figyeljünk arra, hogy Európában gyártott terméket keressünk, és lehetőleg olyat, ami PE alapanyagból készült.
Tovább élhet a fenyőfa az ünnepek után
Megannyi kertészet évek óta kínálja fel azt a lehetőséget, hogy gömbös fenyőfát kölcsönözzünk tőlük az ünnepek alatt. A szakember kifejtette, hogy ebben az esetben fontos viszont mérlegelni, hogy a fenyőfák gondozása odafigyelést igényel.
Fontos, hogy a fát a díszítésig tartsuk hűvös, lehetőleg fagymentes helyen, majd fokozatosan vigyük a végleges helyre, hogy ne sokkoljuk a hőmérsékletkülönbséggel.

Tehát ha nincs fagy, először kerüljön az erkélyre, majd a leghűvösebb helységbe a lakásban, végül pedig abba a szobába, ahol feldíszítjük. Itt a fűtőtesttől legtávolabb helyezzük el. Öntözhetjük kevés vízzel, tartsuk a földjét nyirkosan, de kerüljük a túlöntözést.
– A legtöbb kertészetben megtalálható gömbös fák megvásárlását abban az esetben ajánlom, ha van kertünk, vagy ismerünk olyasvalakit, aki szívesen gondozná a fánkat az udvarában a későbbiekben. Gondozása hasonló, mint a fakölcsönzéskor – hangsúlyozta Duzs László.
Ha nem ragaszkodunk a fenyőfákhoz
Vannak DIY (Do It Yourself, vagyis csináld magad) megoldások is. Ezekhez a kreatív karácsonyfához nincs másra szükség, csak 3-5 centi vastagságú faágakra, kötözőre és persze a kézügyességünkre. Ezen kívül, aki nem kötődik annyira a karácsonyfához, akár tűleveles vagy csupasz ágakat is díszíthet, ami egy vázába téve remek kelléke a karácsonyi dekorációnak.
További környezetbarát ötletekért látogasson el a Future of Debrecen weboldalára.