Három kisgólyát ért halálos áramütés Debrecenben, feljelentik az E.ON-t – videóval
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2017.08.02. 12:16 | Frissítve: 2017.10.06. 11:48
Debrecen - A Hortobágyi Madárkórház igazgatója azt állítja, az E.ON nem volt hajlandó lekapcsolni az áramot, így nem tudtak segíteni.
Debrecenben a Sikló és a Torzsás utca sarkán lévő villanyoszlopokon kedd este három frissen kirepült kisgólyát ütött agyon az áram – közölte Déri János, a Hortobágyi Madárkórház igazgatója. A kisgólyák a vezetékbe gabalyodtak, 10 méter magasan lógva, és még éltek, amikor észrevették őket a lakók. A bejelentések 19 órától folyamatosak voltak a Madárkórház Alapítvány diszpécserszolgálatának ügyeletes telefonján.

„Többször és dokumentáltan értesítettük mi is és a bejelentők is az E.ON-t, a Katasztrófavédelmet, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ügyeleti számát, de a helyi lakosság közfelháborodása ellenére az E.ON nem volt hajlandó intézkedni, diszpécserünknek nyomatékosan fel is hívták a figyelmét arra, hogy nem érnek rá kimenni, az áramot lezárni, hogy a tűzoltók lehozhassák az akkor még élő sérülteket” – állítja Déri János. Elmondása szerint két kisgólya órákon keresztül még biztosan élt és menthető lett volna, ha eljutnak a Hortobágyi Madárkórházba. „De többszöri hívásunkra, és a lakosság reklamálására csak 22-órakor kivonuló kosaras autó kezelője már csak hullákat dobált le a vezetékről” – mondja az igazgató.
A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelem sajtóreferense azt közölte, nem hozzájuk, hanem a 112-esközponti segélyhívóra érkezett lakossági bejelentés. A 112-es segélyhívó diszpécsere értesítette a debreceni ügyeletet, akik kérték az E.ON-t, hogy áramtalanítsa az oszlopot. A 112-es segélyhívó diszpécsere egyben kérte a bejelentőt, hogy hívja a madárkórházat, s közölje velük, hogy ha szükség van a tűzoltók segítségére, hívják őket a madármentők, erre azonban nem került sor.
Így látja az E.ON
Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője a Dehirnek úgy nyilatkozott, „borzasztóan sajnáljuk a debreceni gólyafiókákkal történteket. Kiemelt programjaink és erőfeszítéseink ellenére sajnos ilyen balesetek előfordulnak, de kollégáinkkal folyamatosan azon dolgozunk, hogy ilyenek egyre kevesebbszer forduljanak elő.” A szóvivő közlése szerint a tegnapi nap folyamán több olyan, a debreceni lakosság áramellátásának biztonságát veszélyeztető meghibásodás történt, ami leterhelte az E.ON kapacitásait, ezért nem tudtak társaságunk szakemberei azonnal a gólyafiókákkal történt balesethez menni. „Több évtizedes és nagyon összetett, nemzetközi szintű probléma a madarak védelme áramhálózati szempontból. Társaságunk kiemelt ügyként kezeli és tudatos akciótervekkel dolgozik hazánkban a kérdés fokozatos és megnyugtató rendezésén. Az E.ON 80 ezer kilométer hosszúságú hálózatot üzemeltet. Az újonnan épített hálózatok esetén, valamint a hálózati rekonstrukciós munkák során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy azok minél jobban illeszkedjenek az élő környezetbe, ennek köszönhetően az elmúlt 10 évben már kizárólag madárbarát hálózatokat épít társaságunk Magyarországon. Meglévő hálózatainkból évente 2-300 kilométer közép- és 3-400 km kisfeszültségű hálózatot alakítunk át madárbaráttá és szerelünk fel madárvédelmi eszközökkel mintegy 1,5 milliárd forint fejlesztési forrást költve el erre a feladatra. Ezt a munkát a nemzeti parkokkal és szakmai szervezetekkel együttműködésben végezzük. A hálózati korszerűsítéseken túlmenően a Magyar Madártani Egyesület munkáját is támogatjuk, melynek keretében biztosítjuk például a feszültségmentes területet és a szükséges eszközöket a gólyagyűrűzésekhez – nyilatkozta Egyházi Nikoletta.
Hozzátette, a Hortobágy Projekt keretében 2014-ben fejezte be a cég 118 kilométer szabadvezeték madárvédelmi szempontú földkábelesítését és 36 oszloptranszformátor madárvédelmi átépítését mintegy 1,8 milliárd forint értékben. 2015-ben tovább folytatva a programot, további 200 kilométer szabadvezetéket építettek át madárbaráttá, további 328 millió forint értékben. „Az E.ON az Akadálymentes Égbolt program tagjaként 2008 óta együttműködik minden, a programban részt vevő szervezettel, hatósággal annak érdekében, hogy közös intézkedéseket tegyünk a különösen érzékeny területeken az erősáramú hálózatok madárbaráttá tételében. Társaságunk madárvédelmi tevékenységének szakmai felügyeletét a Nemzeti Park Igazgatóságok látják el, akikkel közösen tervezzük minden évben a legfontosabb beavatkozások helyét és a madárbaráttá tétel módszereit, eszközeit. Emellett a madárvédelmi egyesületek szakmai véleményezésével és közös gondolkodással alakítjuk ki az új madárbarát hálózati megoldásokat, irányelveket” – mondta el az áramszolgáltató szóvivője.
Dehir - Gólyákat ért halálos áramütés Debrecenben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)