Három vállalattól vett át adományt a Debreceni Karitatív Testület – videóval
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2021.12.21. 16:40 | Frissítve: 2021.12.21. 16:40
A csaknem egymillió forint értékű felajánlások között tartós élelmiszerek, húskészítmények és gyerekjátékok is voltak. A csomagokat még az ünnep előtt megkapják a rászoruló családok.
A város Gyermekvédelmi Intézményének épületében sorakoztak az ajándékokkal teli csomagok. A csaknem 500 ezer forint értékű adományokat a debreceni repülőtér két partnerével együtt gyűjtötte össze a Gyermekvédelmi Intézmény gondozottjainak.

- Egész évben igyekszünk a társadalmi felelősségvállalást magas fokon űzni. Több akciónk van év közben, akár szemétszedés, akár gyereknapi programok, rajzpályázatok. Nyilván ilyenkor karácsony idején mit is tehetnénk mást, minthogy segítsünk azoknak az embereknek, akiknek nem lehet a legboldogabb a karácsonya - fogalmazott Vajda János, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.
A Schaeffler-csoport debreceni telephelyén tartós élelmiszerekből, édességekből és karácsonyi díszekből álló több százezer forintos adományt vett át a karitatív testület. Szabó Péter, a cég ügyvezetője azt mondta: gyakran állnak jó ügyek mellé.
- Én úgy gondolom, hogy egy cégnek kötelessége ilyen dolgokban segíteni. Nem csak a munkavállalóinkért, hanem a környezetünkért is felelősséggel tartozunk, ezért is van az, hogy ilyen akciókban részt veszünk, iskolákat, egyetemet, egészségügyet támogatunk, mert úgy gondolom, hogy ez a mi felelősségünk, hogy mindenhol, ahol tudunk, segítsünk - hallhattuk Szabó Pétert.
A Nagykun-Hús Kft. is segített. A sertésvágó és -feldolgozó vállalat a Fény Felé Alapítvány által támogatottak részére ajánlott fel húskészítményeket százezer forint értékben. Barcsa Lajos alpolgármester úgy fogalmazott: év közben is folyamatosak a felajánlások, de karácsony előtt mindig nagyobb az adakozási kedv.
- Azt tapasztaljuk, hogy most az adventi időszakban jelentősen megemelkedett azon cégek és magánszemélyeknek a száma, akik a Debreceni Karitatív Testület számára felajánlásokat hoznak. Nagyon örülünk neki, nagy büszkeség ez a karitatív testületnek is -
nyilatkozta Barcsa Lajos.
Az alpolgármester hozzátette: az adományok most is olyanokhoz kerülnek, akiknek ez valóban segítség az ünnepek előtt.