Hallgat a radikális debreceni jobbikos
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.06.08. 13:43 | Frissítve: 2016.06.09. 12:34
Debrecen - Novák Előd háttérbe szorítása miatt forrong a Jobbik-tagság. Az egykori alelnök legnagyobb debreceni támogatója nem nyilatkozik, a frakcióvezető nem tart pártszakadástól.
Mint ismert, a Jobbik képviselőcsoportja hétfőn kizárta a párt frakciójából Novák Elődöt. Vona Gábor pártelnök egyben azt is jelezte, hogy a szerdai elnökségi ülésen kezdeményezni fogja, hívják vissza országgyűlési képviselői mandátumából Novák Elődöt. Novák megelőzte a döntést, és már hétfőn bejelentette, visszaadja mandátumát.

Az ügy előzménye, hogy Vona Gábor korábban jelezte, élve jogával, megvétózza Novák Előd alelnöki jelölését, így Novák nem maradhat elnökségi tag. Novák Előd ugyan a tisztújítás után azt mondta, a ki nem tárgyalt programvitákat lezártnak nyilvánítja, és sok sikert kívánt az elnökségnek, a pártelnök mégis – ahogy a képviselő fogalmazott – „kivégezte”.
Ebben nyilván annak is szerepe volt, hogy Novák Előd alelnökjelölti szándéknyilatkozata kiszivárgott. Ezeket a szándéknyilatkozatokat nem szokták nyilvánosságra hozni, Nováké mégis megjelent az interneten. Ebben a korábbi alelnök arról is ír, hogy az elnökség – szembe menve a pártelnökkel – megvétózott egy 100 milliós korrupciógyanús ügyletet, mellyel Vona Gábor „bizalmasának egyszemélyes kft-je” járt volna jól. Sokak szerint Vona Gábornál ez tette be a kaput. Mások viszont úgy vélik, Novák Előd eltávolítása a Jobbik „cukiságkampányának” része, a párt próbálja radikálisabb képviselőit a háttérbe szorítani, hogy egy mérsékelt, megfontolt Jobbik képét alakítsák ki. Ennek persze azért ellentmond, hogy az elnökségbe Vona javaslatára beválasztották Toroczkai Lászlót, Ásotthalom polgármesterét, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítóját, örökös vezetőségi tagját.
Kíváncsiak lettünk volna a Jobbik debreceni képviselőinek véleményére Novák Előd eltávolításáról. Először Ágoston Tibort kerestük. Ágoston ugyanis – akkor, amikor Vona jelezte, megvétózza Novák alelnökjelöltségét – a Facebook-oldalán ezt „gyalázatos ármánynak” nevezte. Egyben azt is leírta, szívesebben látná pártelnökként Novák Elődöt, mint Vona Gábort. Ilyen szinten aktív politikusok közül talán egyedül ő ment szembe a pártelnökkel, bár aztán visszakozott, s a Dehir.hu cikkének megjelenése után törölte a bejegyzését a Facebookról.
Ágoston ugyanakkor most is kiállt Novák mellett, szerda délelőtt megosztotta Novák egy, az utolsó parlamenti felszólalásáról szóló bejegyzését a közösségi oldalon, azzal a kommentárral, hogy „Biztos vagyok benne, ez a habitus és hang hiányozni fog még - köszönöm a szolgálatodat.”.
A debreceni képviselőt tegnap óta próbáljuk elérni telefonon, sikertelenül. Tudja, hogy keressük és hogy miért keressük, de nem kíván nyilatkozni az ügyben. Ezt már Kőszeghy Csanád Ábel debreceni frakcióvezetőtől tudjuk, aki beszélt Ágostonnal, s abban egyeztek meg, hogy Kőszeghy nyilatkozik a Novák-ügyről.
Kőszeghy Csanád Ábel a Dehirnek azt mondta, bizonyára sokakat meglephetett Novák Előd kizárása, őt azonban nem, hiszen olvasta Novák alelnökjelölti szándéknyilatkozatát. Szerinte az országos frakció tagjai nem tehettek mást.
Kőszeghy Csanád Ábel nem gondolja, hogy Novák Előd háttérbe szorítása a Jobbik arculatváltásának része lenne, ő is azzal példálózott, hogy a radikálisabb politikusok közé sorolt Toroczkai Lászlót beválasztották az elnökségbe.
A debreceni frakcióvezető úgy véli, Novák kizárása miatt lehet, hogy néhány ember kiábrándul a Jobbikból, de a pártszakadásra nem lát esélyt. Mint mondta, előfordult más pártokban is egy-egy személyi változás, ezeknek azonban nincs akkora jelentősége, mint sokan gondolják.
Azt nem lehet tudni, hogy Ágoston Tibor nyílt „lázadásának” Vona Gábor pártelnökkel szemben, és kiállásának Novák Előd mellett, lesz-e valamilyen következménye. Ágoston a párt egyik legismertebb, ha nem a legismertebb arca Debrecenben, a radikálisabb vonalhoz sorolható. Az biztos, hogy a holokamu-üggyel igen kellemetlen helyzetbe hozta a Jobbikot, és nyilvánvalóan Vona Gábort is.
Debrecenben volt már arra példa, hogy egy ismert, de radikális jobbikost gyakorlatilag eltüntettek. Rubi Gergely 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő volt, de nem indulhatott újra a párt színeiben. Vona Gábor akkor amolyan „testőri” munkára kérte fel, azóta egyátalán nem hallani róla.
Cikkünk megjelenése után pár perccel visszahívott minket Ágoston Tibor, de még csak a kérdést sem tudtuk feltenni, anélkül közölte, hogy a sajtósukat vagy a parlamenti frakciójukat keressük. Mikor közbevetettük, hogy a parlamenti frakció bizonyára nem tudja elmondani Ágoston Tibor véleményét a Novák-ügyről, megismételte kérését, majd elköszönt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)