Fiatal alkotókat is megszólít pályázataival a debreceni Tímárház
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2022.01.29. 10:00 | Frissítve: 2022.01.29. 10:05
Debrecen – Most a Kösöntyűre lehet jelentkezni. Nem csak a zsűritől kaphatnak tanácsokat, egymástól is tanulhatnak a fiatalok. Interjú Mátrai-Nagy Andreával.
Kedden nyílt meg a DEMKI Tímárház szervezésében az Országos Gyermek és Ifjúsági Nép Kézműves Pályázat díjazott alkotásainak kiállítása, ahol 850 pályamunka kapott helyet. Ennek alkalmából Mátrai-Nagy Andreával, a Tímárház csoportvezetőjével beszélgettünk a pályázatról, valamint arról, hogyan alkotnak a fiatalok, mennyire érdeklődnek a népművészetek iránt.

Dehir.hu: Mely korosztályok éltek leginkább a pályázat adta lehetőséggel?
Mátrai-Nagy Andrea: Teljesen vegyes volt a pályázók összetétele korosztály szempontjából, a kiírásban a korhatárt 6 évestől 35 éves korig kötöttük ki. Ez elég tág intervallum, de négy kategóriába osztottuk be az életkorokat: az egyes és kettes csoportba tartoztak az egészen kicsi gyerekektől 14 éves korig pályázók, majd ez után következtek az ifjúsági kategóriák, amely a tizen- és huszonéveseket és a harmincas jelentkezőket foglalta magába. A legkisebbektől egészen a maximális korhatárig nagyon sokan jelentkeztek.
Dehir.hu: Úgy látszik, megmozgatja a fiatalokat a népművészet, a kézművesség…
Mátrai-Nagy Andrea: Annál is inkább, mert országos szinten nincs már ilyen típusú pályázat, amely ilyen széles kategóriában szólítja meg a gyerekeket, fiatalokat.
Határainkon belül és túl mindenki, aki úgy érzi, hogy eljutott egy olyan szintre a népi kézművesség terén, hogy szeretné megmérettetni a tudását, annak ez egy jó lehetőség.
Amatőr alkotók jelentkeznek, lehetett egyénileg és csoportosan is pályázni, de olyan is küldhet be munkát, aki iskolában kézműves mesterséget tanul vagy már éppen elvégezte ezt az iskolát.
Dehir.hu: A Tímárház több pályázatot is szokott hirdetni, most például a Kösöntyű Ékszerkészítő Pályázatra várják a jelentkezőket. Ezek nem kifejezetten a fiatalokat szólítják meg, de ettől függetlenül érdeklődik eziránt az ifjúság is?
Mátrai-Nagy Andrea: A Kösöntyű egy nyolc éve létező és igen népszerű pályázatunk, hiszen országos szinten ebből sincs másik olyan megmérettetési forma, ami az amatőr ékszerkészítőknek szól. Emiatt a fiatalok körében is népszerű, bár itt nem elsősorban a gyermek korosztályokat szeretnénk elérni, inkább a fiatal felnőttek jelentkeznek. Köztük is vannak amatőrök,
van, akinek a pályamunkája még hagy némi kívánnivalót maga után, de a szakmai zsűri tanácsokkal szokta ellátni ezeket az alkotókat, de van olyan is, aki amatőrként szinte már profi produktumot ad ki a kezéből.
Itt is igen széles ez a spektrum, amin mozognak a beadott alkotások.

Dehir.hu: Megfogadják ezeket a tanácsokat a zsűritől?
Mátrai-Nagy Andrea: Vannak olyan pályázóink, akik a Kösöntyűre évről évre adnak be munkát. Közülük többen szemmel láthatóan követik a zsűri tanácsait, így egyre előrébb és előrébb jutnak. Van olyan, aki nyolc éve kezdte, akkor semmilyen díjazásban nem részesült, tavaly pedig már az első helyezést tudhatta magáénak. Ezek a megmérettetések fejlődési lehetőséget kínálnak.
Dehir.hu: Hogy állnak hozzá a fiatalok az alkotási folyamatokhoz, visznek bele újdonságokat vagy inkább ragaszkodnak a hagyományoshoz?
Mátrai-Nagy Andrea: A hagyományaink továbbéltetésének a legfontosabb pontja az, hogy az alkotóknak valamiféle újítást, a mai életkörülményeinkhez való alkalmazkodást mindenképpen bele kell vinniük a munkába, hiszen itt nem dísztárgyakról beszélünk elsősorban. A bőrös, a nemezes, a szövött munkáknak hordhatóknak kell lenniük, ehhez pedig egy kis modernitást is kell belevinni.
Ezeknek a fiatal alkotóknak nagyon kreatív a képzeletük, az alkotóerejük, ezzel nagyon sok olyan újítást is tudnak belevinni az alkotásokba, ami pozitív és előre mutat.
Van, aki túlzottan is elrugaszkodik és nem megfelelő anyagokat és díszítési módokat használ, de ezért van a zsűri, hogy ezekre az anomáliákra figyelmeztesse az alkotókat. Ezért is nagyon jó, hogy megmérettetik magukat, mert ez is egyfajta támpont, hogy honnan hová fejlődhetnek. Az ifjúsági pályázat kiállításán egymás munkáival is megismerkedhetnek, a kisebbek láthatják, hogy a nagyobbak, akik például már iskolai szinten is foglalkoznak a mesterségekkel, milyen alkotásokat adnak le. Egyfajta tanulási lehetőség ez is.
A kiállítást megtekinthetik a Görögkatolikus Metropólia székházában (Petőfi tér 8.) nyitvatartási időben február 25-ig.