Fény olcsóbban: egyre takarékosabb a közvilágítás Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.10.15. 19:20 | Frissítve: 2015.10.16. 17:36
Debrecen - Folyamatosan fejleszti a városi közvilágítást a debreceni önkormányzat. 222 millió forintot fordítottak erre a célra.
Még tavaly októberben jelent meg egy felhívás, mely szerint takarékossá lehetne tenni a közvilágítást több debreceni utcában. A beruházást támogatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a fejlesztést utófinanszírozással segítve, így első körben az önkormányzatnak kellett állnia a költségeket. A beruházás elszámolását követően a város az országosan meghirdetett pályázatok finanszírozására rendelkezésre álló keretből kapja majd vissza az összeget.

A debreceni közvilágítás fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatót Barcsa Lajos alpolgármester és Czellér László önkormányzati képviselő a Szoboszlói út és az István út kereszteződésénél.
Elhangzott: a beruházás befejeződött. 61 debreceni utcában összesen 836 darab nátrium fényforrású lámpát cseréltek le energiatakarékos LED lámpára, ennek költsége 167 millió forint volt. A száz százalékos KEOP-pályázatból finanszírozott beruházás révén az éves áramdíjból évente közel 5,5 millió forintot takaríthat meg a város.
Ezen túlmenően az önkormányzat november végéig 34 utcában és közterületen fejleszti tovább 55 millió forintnyi saját forrásból közvilágítást.
Itt korszerűsítenek majd:
Futó u., Őrmester u., Vályi Nagy Tibor u., Vak Bottyán u., Mák u., Battyhány u., Rizling u., Sáfrány u., Kéknyelü u., Vámospércsi u. buszforduló, Haláp Erdősor u., Saláta u., Nőszirom u., Veker u., Bánk Bükk u., Gerle u., Pincés u., Üdekert u., Sirály u., Cinege u., Doboz u, Olajfa u., Reketye u., Cser zug u., Erzsébet u., Délibáb u., Juhász Gyula u., Civis u., Gönczi Pál u., Sintelep u. Platán u., Ondód buszmegálló, józsai kerékpárút külterületi szakasza, József utca, Hámfa utca – Lóskúti utca.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)