Felkészültek a nagy karácsonyi rohamra a Hortobágyi Halgazdaságnál
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.12.16. 10:42 | Frissítve: 2019.12.16. 10:49
Debrecen - A Hortobágyi Halgazdaság a halainak több mint felét karácsony környékén értékesíti. Idén nem kell többet fizetni értük, mint tavaly.
Már hagyománynak számít a cégnél, hogy a decemberi ünnepek közeledtével debreceni és hortobágyi óvodások látogathatnak el a gazdaság tavaihoz, ahol a Mikulás várja őket. A kicsik így aztán nem csak csomagot kapnak, hanem közben a haltenyésztés hétköznapjaiba is bepillantást nyerhetnek.

A Hortobágyi Halgazdaságnál jól tudják, milyen nagy szükség van az efféle akciókra (is). Hiszen halfogyasztást is gyerekkorban kell megszerettetni. És, ha sikerül, talán egyre több hal kerül a családok asztalára – nem csak karácsonykor. Mert jelenleg még ez a helyzet: a Hortobágyi Halgazdaság évente nagyjából 1500 tonna halat értékesít, ennek több mint a fele karácsonykor kél el.
- Felkészülten várjuk a karácsonyi nagy vásárlói rohamot – mondta el Simon Károly, a halgazdaság vezérigazgatója. - Van ponty, harcsa, keszeg és kárász, a legnépszerűbbnek most is a pontyok számítanak. A szokásoknak megfelelően Debrecenben elkezdtük az élőhal árusítást is.
A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy még mindig elég sokat vannak - főként az idősebb korosztályból -, akik ragaszkodnak az efféle vásárláshoz, hiszen számukra a halak pikkelyezése, pucolása és darabolása éppúgy hozzátartozik az ünnepi előkészületekhez, mint a fenyőfa díszítése. Emellett persze az ár sem közömbös, hiszen, ha valaki bevállalja ezeket a feladatokat, jóval olcsóbban hozzájuthat a karácsonyi finomsághoz. Persze folyamatosan nő azok száma, akik már kényelmesebbek és a konyhakészre pucolt, szeletelt halat részesítik előnyben.
Ami az árakat illeti, örömteli, hogy nem változtak a tavalyihoz képest.
Például a ponty kilója 1000, míg a bio szürkeharcsa 3000 forintba kerül. Szintén öröm, hogy az elmúlt évek kampányainak eredményeként az utóbbi években valamennyit nőtt a hazai halfogyasztás. Ez a propagandán túl köszönhető az áfacsökkentésnek is. De még jócskán van hová fejlődni ezen a téren.
- Néhány esztendeje körülbelül négy és fél kiló halat ettünk meg évente, azelőtt még ettől is kevesebbet. Most nagyjából hat és fél kilónál járunk. Ezzel azonban még mindig az uniós tagországok végén vagyunk, hiszen 22 kiló az átlag - hangsúlyozta Simon Károly.
A Hortobágyi Halgazdaságban december 23-ig folyamatosan emelik ki a halakat a téli telelőmedencékből, így az ünnepek előtt tud majd mindenki friss húst vásárolni a karácsonyi asztalra. És, ha jól sikerül az ebéd, vagy a kora esti vacsora, talán egyre többen kedvet kapnak hozzá, hogy az év más időszakaiban is főzzenek egy jó halászlevet, vagy tálaljanak fel frissen rántott pontyszeleteket…
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)