Felgyorsulhat a közlekedés a 4-es főút debreceni szakaszán, két csomópont kap kanyarodó sávokat
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2021.07.05. 11:50 | Frissítve: 2021.07.05. 18:27
Debrecen - Kiírták a közbeszerzést az Árpád téri csomópont, valamint a Rakovszky és az Ótemető utca csomópontjának az átalakítására.
Az elmúlt években számos csomópontot építettek át Debrecenben, hogy nőjön azok áteresztő képessége, így felgyorsuljon és biztonságosabbá váljon az azokon való áthaladás. Ezek egy részét Debrecen Önkormányzata végeztette el, más csomópontoknál – főképp olyanoknál, melyek állami fenntartású utakat érintettek – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. volt a beruházó.

Fotó: Google Utcakép
Az állami cég most újabb két csomópont átalakítására írta ki a közbeszerzést. A legfrissebb Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a 4-es főút leginkább terhelt debreceni szakaszán – csúcsidőben itt nagyon lassan lehet áthaladni – gyorsulhat fel a forgalom. A felhívás szerint a következő lesz a nyertes cég feladata:
Egyrészt a 4-es számú főúton, a Rakovszky és az Ótemető utca csomópontjában egy jobbra kanyarodó sáv létesítése 60 méter hosszon, másrészt az Árpád téri csomópontban jobbra kanyarodó sávok létesítése összesen 77 méter hosszon.
A csomópontok átépítése a nagyvárosi környezet miatt közművekkel sűrűn behálózott, az önálló jobbra kanyarodó sávok helyigénye miatt a troli felsővezeték hálózat tartóoszlopait a teljes beavatkozási szakaszon át kell helyezni - hívja fel a figyelmet a NIF. A beruházás miatt a egyik zebrát is áthelyezik majd.
Mint fogalmaznak, a két csomópont átalakítása és jelzőlámpás forgalomirányítási rendszerének összehangolása csak egy ütemben végezhető el, ezért írtak ki egy tendert a munkákra.
Korábban azt közölték, főleg a reggeli és a délutáni időszakban óriási a torlódás az Ótemető utca irányából a Rakovszky utca – Árpád tér irányába. Ezen változtatna ott egy önálló jobbra kanyarodó sáv. Az Ótemető utcáról a jobbra, a Rakovszky utcára kanyarodó sáv új, önálló sávba érkezik, így a Rakovszky utcáról a Kassai út irányába két sávon lehet majd kanyarodni.
A cégek augusztus 12-ig jelentkezhetnek a felhívásra.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy másik csomópontot is átépíttetett nemrégiben a 4-es főúton;
önálló jobbra kanyarodó sávot alakítottak ki a Vágóhíd utcán a Hajnal utca irányába,
melyen a hídról leérkezve lehet rákanyarodni a Hajnal utcára, a városközpont irányába.
Ebben a csomópontban korábban az okozott gondot, hogy a két sáv egyaránt 'előre' sáv és kanyarodó sáv volt. Ha valaki jobbra szeretett volna kanyarodni, de előtte egy olyan jármű állt, mely előre ment volna az Attila tér irányába, hiába mutatott neki zöldet a kiegészítő lámpa, nem tudott lekanyarodni. Ezt most az önálló kanyarodó sávon meg lehet tenni.