Eredményes a tender, készülhetnek a Debreceni Főpályaudvar újragondolt tervei
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.08.29. 08:08 | Frissítve: 2022.08.29. 20:04
Debrecen - A tenderdokumentáció szerint a buszpályaudvart nem viszik a föld alá, hanem a Nagyállomás mellett alakítják ki.
Eredményes a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. azon közbeszerzése, amit az újragondolt Debreceni Főpályaudvar tervezésére írtak ki. A Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött összegzésből kiderül, hogy a felhívásra két pályázat érkezett, ezek közül a budapesti Középülettervező Zrt. és a szintén fővárosi "KÖZLEKEDÉS" Tervező Iroda Kft. közös ajánlata nyert. A cégek nettó 974 millió forintért vállalták a megbízást. A szerződéskötési moratórium szeptember 5-én jár le, azt követően köthetik meg a kontraktust a felek.

Több évtizedes terv immár, hogy a debreceni vasúti pályaudvarhoz hozzák a buszvégállomást, ezzel egy intermodális csomópontot alakítanak ki. 2018-ban már a kivitelezési közbeszerzési eljárásnak is volt eredménye, akkor azonban úgy döntöttek, újratervezik a Debreceni Főpályaudvart.
Egy 2020 októberében tartott közgyűlésen az hangzott el, az eredeti tervekhez képest
nem kerül a föld alá a buszpályaudvar és a 4-es főút Petőfi téri szakasza, a Homokkerti felüljáró mellett nem épül két körforgalom. Nem építenek új, négyvágányos fej villamos végállomást sem, marad a jelenlegi hurok végállomás.
Emellett az építendő új épületek és a meglévő felvételi épület áttervezésével, valamint a nagy felületű üvegszerkezetek elhagyásával csökkentenék a költségeket.
A beruházó NIF tenderdokumentációja szerint a nyertes cégeknek a következő feladatai lesznek:
1. Előzetes vizsgálati dokumentáció készítése
2. Hatósági előírás alapján környezeti hatástanulmány készítése
3. Előzetes régészeti dokumentáció készítése
4. Közúti biztonsági hatásvizsgálat készítése
5. Engedélyezési tervdokumentáció készítése
6. Hatósági engedélyek beszerzése
7. A hatósági engedélyezési eljárásokhoz kapcsolódóan – amennyiben a műszaki tartalom alapján szükséges – Nobo/Debo tanúsítás megszerzése
8. Kiviteli tervdokumentáció készítése
9. Kiviteli tervek alapján tervezői költségbecslés készítése
10. Megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés (CBA) szükség szerinti aktualizálása
11. Telekalakítási és kisajátítási terv készítése
12. Szabályozási tervmódosítás készítése szükség szerint
A felhívás szerint a tervezési terület a város központi-déli részén található, elsődlegesen a vasútállomás épületének helyet adó ingatlan és annak közvetlen környezetében, illetve a Vasútállomáshoz funkcionálisan kapcsolódó területek.
A tervezési feladat az intermodális csomópont kialakításához szükséges projektelemek megtervezése, beleértve a közútfejlesztési elemek, parkolóház-építési, épületbontási, -építési, -felújítási elemek, továbbá a buszpályaudvar kialakítása, az IMCS területének környezetrendezése, a közműépítések és az utastájékoztatás fejlesztésére vonatkozó tervkötetek kiviteliterv-szintig történő kidolgozása.
Buszpályaudvar: a jelenlegi Nagyállomás buszmegállóhely átalakításával és a vasúti felvételi épület részleges bontásával egy új P+R parkolóház alakítandó ki, melynek utcaszintjén egy 17 indítóállású, 7 érkezőállású helyi és helyközi autóbusz-állomást kell megtervezni. A parkolóház környezetében 23 busz rövididejű tárolásának a lehetőségét is biztosítani kell.
Felvételi épület: Az „A” épület elbontásra tervezendő és a helyén a parkolóház és a buszpályaudvar létesítendő, a „B” és „C” épületek rekonstrukciója és újraosztása tervezendő. Az elbontásra kerülő épületrész funkciói a megmaradó épületekbe áthelyezendőek. A felújítás során az utasfunkciókat tartalmazó „B” épület építészeti kialakításának megőrzése javasolt.
Az előzetes tanulmányok alapján mintegy 3 850 négyzetméter területen épületek bontását kell megtervezni, mintegy 11 700 négyzetméter területű épületnagyság részleges belső bontása és átalakítása tervezendő és mintegy 9 300 négyzetméter területű új állomási épületszárnyat kell megtervezni. Az „A” épület bontása miatt az épületben található, a MÁV állomás teljes energiaellátását biztosító, transzformátorház kiváltására csak vázlatterv szinten kell javaslatot készíteni.
Parkolók: A 115 felszíni személygépkocsi parkolóállás kialakítása a vasúti felvételi épülettől délnyugatra eső Posta épület előtti területeken. 500 személygépkocsi számára többszintes P+R parkolóház tervezése a tervezési feladat részét képező buszpályaudvar területén. A parkolóház első emeletén kereskedelmi és szolgálati létesítmények elhelyezhetőségét biztosítani kell. Az intermodális csomópont területén belül 10-10 K+R és taxiállás és 210-250 B+R elhelyezésének a lehetőségét is biztosítani szükséges. A parkolóház kialakítása 4 szinten mintegy 16 450 négyzetméteren tervezett.
Útépítés: A projekt érinti a 4. számú főút vasútállomás előtti szakaszát és a 47. számú főút csatlakozó szakaszát, csomópontját. Az állomás előtti szakaszon a 4. számú főút korrekciója tervezett,
megfelelő megközelíthetősége érdekében turbó körforgalom alakítandó ki a 4. számú főút Sumen utcai csomópontjának környezetében.
Ez a többsávos körforgalmú csomópont fogja biztosítani a 4-es és 47-es utak csatlakozását. Az autóbusz-állomáshoz, a parkolóházhoz és az ott elhelyezett kereskedelmi létesítményekhez a 4. számú főúton új, szintbeli, jelzőlámpával védett gyalogos átkelőhely létesül.
Gyalogos és kerékpáros kapcsolatok biztosítása a Homokkert irányába: A Petőfi tér és a Homokkerti városrész közötti kerékpáros kapcsolatot az „A” aluljáró biztosítja. Jelen feladat során ennek 1. szakaszát kell megtervezni, amely a felvételi épület és a Petőfi tér közötti térszín alatti kapcsolatot biztosítja. Ezen tervezendő aluljárószakasz hossza a levelező rámpával együtt körülbelül 95 méter. Az itt megjelenő rámpa nagy alapterülete és elválasztó hatása miatt meg kell találni a megfelelő építészeti eszközöket a környezetbe illesztéshez. Az „A” aluljáró 2. és 3. szakaszát csak vázlatterv szinten kell megtervezni.
További tervezett gyalogos kapcsolatot biztosítana a Piac utcai irány továbbvezetésében a peronok irányába a „C” aluljáró. A jelen feladat során ennek 1. szakaszát kell megtervezni a felújításra és átépítésre kerülő „C” épület alatt kb. 33 méter hosszban. A „C” aluljáró 2. szakaszát csak vázlatterv szinten kell megtervezni.
Vasúti energiaellátás: Az „A” épület bontása miatt az épületben található, a MÁV állomás teljes energiaellátását biztosító 2. számú transzformátorház, valamint a hozzá kapcsolódó kapcsolókert kiváltásra, az „A” épületszárnyon keresztül haladó 10 kilovoltos és 0,4 kilovoltos kábelszakaszok kiváltásásra vagy védelembe helyezésére kerülnek. Az energiaellátás elemeinek tervezésére vonatkozó részletes elvárások a Dokumentáció III. kötetében kerülnek bemutatásra.
Villamos kapcsolat: Az 1-es és 2-es villamosok hurok fordulója, a remíz és a repülőtér felé vezető vágánykapcsolat és a megállóhelyek peronjának mérete, elhelyezése változatlan marad.
Utastájékoztatás: Az utastájékoztatás fejlesztése során az intermodális csomópont teljes területén, minden szintjén audio- és vizuális tájékoztató rendszert kell megtervezni.
Környezetrendezés: A szabadterek és zöldfelületek minőségi átalakítása a következő öt jól elkülöníthető részen: Petőfi tér állomási előtér területe, Buszpályaudvar területe, 4-es számú főút, körforgalom és busztárolás környezete, Posta előtti terület, Zöldtető.
A nyertes cégeknek 18 hónapja lesz az összes terv és dokumentáció elkészítésére, illetve beszerzésére.