Épülhet az út és a kerékpárút a leendő debreceni BMW-gyárhoz
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2021.07.13. 13:05 | Frissítve: 2021.07.13. 13:07
Debrecen – Kiválasztotta a kivitelezőt a debreceni önkormányzat az Észak-nyugati Gazdasági Övezetet nyugatról határoló út megépítésére.
A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. építheti meg az úgynevezett nyugati határoló utat – derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent eredménytájékoztatóból. A nyugati határoló út az Észak-nyugati Gazdasági Övezethez vezet majd, ahol 400 hektáron építi fel új gyárát a BMW, emellett száz hektáron egy beszállítói ipari parkot alakítanak ki.

A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. nettó 1 milliárd 773 millió forintos ajánlatával nyerte el a megbízást.
A nyugati határoló út bő két kilométeres, kétsávos és 7 és fél méter burkolatszélességű lesz. A cégnek építenie kell mellé egy két és fél méter széles önálló kerékpárutat, s ki kell alakítani a közműveket;
csapadékvíz-elvezető árkot, illetve csatornát, vízvezetéket, szennyvízátemelőt, nyomáscsökkentő állomást, közvilágítási hálózatot, hírközlési alépítményeket, optikai kábel hálózatot és gáznyomócsövet. A cégnek 240 napja lesz a beruházás megvalósítására.
Mint ismert, a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezetben építi fel új gyárát a BMW, ami a kulcspontja lesz a járműgyártó cég elektromobilitásra épülő stratégiájának. A gyárban kezdetben minimum ezer új munkahelyet teremtenek.
Ez a videó tavasszal került fel a YouTube-ra az Észak-nyugati Gazdasági Övezet kialakításáról:
Az ipari övezet környezetében számos közlekedésfejlesztési beruházás indult és indul a közeljövőben, melyek jelentős része nem csak a gazdasági övezet jobb megközelíthetőségét, de a településrészek, települések közti közlekedési lehetőségeket is javítják.
Az M35-ös sztrádán például építenek egy új csomópontot, egyet pedig kibővítenek.
Az új csomópontot Józsánál építik meg, az északi elkerülőnél pedig egy teljes értékű csomópont épül ki.
Folyamatban van a közbeszerzés a Kismacsra vezető kerékpárút kivitelezési munkáira, emellett a tervek szerint a Balmazújvárosra vezető útig négysávosítják a 33-as főutat is, az első szakaszra már ki is írták a közbeszerzést.