Embermesék: szenvedélybetegek meséltek gyógyulásukról
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.04.24. 16:47 | Frissítve: 2015.04.24. 16:47
Debrecen – A Józanság napján Debrecenben gyógyult betegek osztották meg történetüket egymással és a közönséggel.
A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Forrás Lelki Segítők Egyesülete által szervezett találkozót évről évre nagy érdeklődés övezi. Először Papp Csaba tanácsnok, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezután az egykor függőségben szenvedők meséltek megpróbáltatásaikról. A rendezvény szombat délután egy előadás-sorozattal folytatódik.

A szervezet következő célkitűzése, hogy uniós támogatást nyerjenek az úgynevezett Rolling Room, azaz Guruló szoba kezdeményezésre. A program keretein belül két-három szakember járná a várost, a fesztiválokat, hogy orvosi ellátást nyújtson a rászorulóknak.
- A legfontosabb az, hogy minél több helyre eljussunk a programunkkal, minél többen okuljanak azoknak a példájából, akik már le tudtak jönni a szerekről – hangsúlyozta a rendezvényen Papp Csaba.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)