Elrepült Debrecenből a gép, mely bombafenyegetést kapott, működik a reptér – videóval
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.13. 07:25 | Frissítve: 2022.11.13. 11:54
Debrecen - Közel hat órán át vizsgálták azt a Ryanair-gépet, mely kényszerleszállást hajtott végre Debrecenben.
Nem sokkal szombat éjfél után elrepült a Ryanair légitársaság utasszállító gépe, mely órákkal korábban hajtott végre kényszerleszállást Debrecenben bombafenyegetés miatt. A debreceni légikikötőnek nemzetközi repülőtérként az év minden napján 24 órában készen kell állnia bajba jutott repülőgépek fogadására. A repülőtér ezekben az órákban zárva volt, de akkor pont nem is érkezett vagy indult volna menetrend szerinti járat, így civilek sem voltak nagy számban a reptéren.

A repülőtér azóta újra rendben működik, szombat este 11-kor már tudták fogadni a Wizz Air menetrend szerinti járatát, mely Tel-Avivból érkezett Debrecenbe.
Amint arról beszámoltunk, szombaton 16:06 perckor egy Boeing 737-800-as típusú repülőgép érkezett a Magyar Légierő vadászgépeinek kíséretében a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre, biztonsági okokra hivatkozva. A leszállást követően a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas és a személyzet elhagyta a gépet, ők a terminál épületében várakoztak.
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a Poznanból Tel-Avivba tartó utasszállító repülőgép
bombafenyegetést kapott, s a román légtérből tért vissza Magyarország légterébe. Ekkor a román légierőtől átvették a kísérési feladatot a Magyar Honvédség vadászgépei, és az utasszállítót a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre kísérték, ahol az leszállt.
A Gripenek ezt követően visszatértek a kecskeméti bázisra.
A repülőtéren hatalmas volt a készültség, a kerítésen túlról azt láttuk, hogy számos kék villogós jármű volt a területen.
Robbanószerkezetet a repülőteret üzemeltető cég közleménye szerint nem találtak a gépen,
sőt, ahogy fogalmaznak, "semmilyen rendellenes dolgot".
Vajda János, a cég ügyvezetője a Debrecen Televíziónak elmondta, a Debreceni Repülőtér a kényszerhelyzeti terve alapján fel vannak készülve az ilyen helyzetekre, s szombaton is minden kiérkező erő megfelelő időben fel tudott sorakozni, így minden a protokoll szerint zajlott. A Boeing teljes átvizsgálása közel hat órán át tartott. A gép egyébként nem Tel-Avivba repült, hanem vissza Poznanba, az induló állomására.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító a debreceni reptéren – fotókkal, videóval | 2022.11.12 |