Elhunyt a debreceni író
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.10.22. 11:14 | Frissítve: 2019.10.22. 11:34
Debrecen – Tóth-Máthé Miklós életének 84. esztendejében, október 20-án örökre lehunyta szemét.
Életének 84. esztendejében, október 20-án Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós, József Attila-díjas író, színművész.

Tiszalúcon született 1936. július 7-én Tóth Albert református lelkész és Máthé Izabella első gyermekeként. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Sárospataki Református Gimnáziumban 1946-ban kezdte meg középiskolai tanulmányait az angol internátus növendékeként. Erről az időszakról évtizedekkel később megírta Pecúrok című regényét, mely ma már kötelező vagy ajánlott olvasmány a református általános iskolákban. Sárospatakon öt évet töltött, majd a Debreceni Református Gimnáziumban tanult tovább. Előszeretettel látogatta a Csokonai Színház előadásait, itt kezdte vonzani a színi pálya. Végül Miskolcon, a Kilián-gimnázium esti tagozatán fejezte be középiskolai tanulmányait. Közben a Betonútépítő Vállalatnál figuránsként tevékenykedett, s mellette a Miskolci Déryné Színház színészképző stúdiójába is járt. Részt vett az 1956-os forradalom eseményeiben: saját versét olvasta fel a miskolci Petőfi-szobornál. 1957-ben legalább háromezer jelentkező közül felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol 1961-ben diplomázott. Kilenc esztendeig vidéki és fővárosi színházakban játszott (Veszprém, Békéscsaba, Győr, Thália és Vígszínház), filmekben is feltűnt, majd pályát módosítva az írásra tért át.

Tóth Miklós színművészből – édesanyja vezetéknevét is fölvéve – Tóth-Máthé Miklós író lett. Novelláit országszerte közölték a korabeli lapok. Első kötete, A csokornyakkendős 1980-ban jelent meg, amit a mai napig több mint 30 könyv követett. Munkásságát a humoros, szatirikus novellák, a történelmi regények és a drámák egyaránt jellemezték, de színészi mivoltát sem feledte sosem: előadóművészként Ady Endre és Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből összeállított verslemezeket is megjelentetett. A reformáció nagyjainak – Méliusz Juhász Péter, Károli Gáspár, Szenci Molnár Albert és mások – alakjait több művében is megörökítette. Utolsó megjelent regénye – a Számadással Istennek tartozom – Kálvin Jánosról szól. Ez az első magyar Kálvin-regény. Színpadi művei, regényei közül többről televíziós felvételt, illetve tévéfilmet forgattak.
Több alkotásából film is készült a Debrecen Televízió műhelyében. A rögöcsei csoda szatirikus történet arról, hogyan próbálják átvészelni a nehéz időket egy kis magyar falu lakói, a Kossuth papja pedig Könyves Tóth Mihály református lelkész alakját és az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepét idézi fel.
Magánéletében második felesége, dr. Kováts Enikő – akivel Debrecenben teremtettek otthont – nem csak társa, hanem múzsája is volt. 2003-ban történt elvesztését követően Tóth-Máthé Miklós több későbbi művében – például a Hiányod hűsége című verseskötetben – is gyönyörű emléket állított neki.
Tóth-Máthé Miklós számos elismerés – így Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kölcsey Ferenc-díja (1996), a Holló László-díj (2004), a Károli Gáspár-díj (2006), a Petőfi Sándor Sajtószabadság Díj (2009), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015), a Rát Mátyás-díj (2016), a József Attila-díj (2018) – birtokosa volt, szülőfaluja, Tiszalúc díszpolgára (1999), valamint kiérdemelte a Tiszalúcért Hűség Díjat (2011) is. Életének utolsó pillanatáig dolgozott: Az Ady-arcú színész címmel írta énregényét, életének azon történeteit összegyűjtve, melyek a költővel való hasonlatosságához kapcsolódtak.
A művészt szülőfalujában, Tiszalúcon búcsúztatják.
A temetés időpontjáról a család később intézkedik, s a nyilvánosság útján értesítéssel lesz.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Tóth-Máthé Miklós: Isten akarta, hogy író legyek | 2018.06.05 |
Tóth-Máthé Miklós: már senki nem veheti el tőlem, hogy én írtam az elsőt | 2017.09.30 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)