Egykori alpolgármester lehet a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Kft. ügyvezetője
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.09.18. 13:27 | Frissítve: 2015.09.18. 13:33
Debrecen – Csősz Imre lemondott az Ifiházat is működtető cég ügyvezetői megbízatásáról. Utódját a városi közgyűlés választja meg.
Új ügyvezetője lesz a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft-nek, Csősz Imre ugyanis szeptember 30-ával lemondott a cégvezetői megbízásáról.

Papp László polgármester a közgyűlésnek benyújtott előterjesztésében Halász D. Jánost, Debrecen egykori oktatási és szociális ügyekért felelős alpolgármesterét javasolja megválasztani új ügyvezetőnek.
„Az Ifjúsági Ház működésének felülvizsgálata jelenleg folyamatban van. Így Halász D. János széleskörű szakmai tapasztalatával a munkában szervesen részt tud venni, új irányvonalak és új koncepció kidolgozásával. Halász D. János az ifjúságpolitikáért is felelős korábbi alpolgármester, fontos feladatának tartotta a fiatalok, az önkormányzat, illetve a civil szervezetek közös munkájának összehangolását és az együttműködés hatékonyságának fenntartását. Az ifjúságpolitikai ágazatot stratégiai ágazatként kezelte a város életében, az ifjúságpolitikai intézményrendszer kialakítása és hatékonyabbá tétele érdekében átszervezte a Mezon Irodát és kidolgozta egy új struktúrában működő, a nemzetközi ifjúságpolitikai trendekhez is illeszkedő közösségi tér, az Ifjúsági Ház modelljét. Munkáját a fiatalok közösségeivel, érdekképviseleteivel való konstruktív együttműködés jellemezte. Előmozdította a Városi Diákönkormányzat és az Önkormányzat együttműködését, szorgalmazta a Debreceni KEF hatékonyabb szervezeti struktúrájának kialakítását, valamint egy ehhez kapcsolódó stabil működési feltétel kialakítását. Fontos szerepet kapott munkájában a fiatalok tehetséggondozása, ennek érdekében bővítette a város ifjúsági nagyrendezvényeinek körét a kétévente megrendezésre kerülő Gyermek- és Ifjúsági Fesztivállal, amelyet nemzetközi szintűvé fejlesztett. Az általa képviselt ifjúságpolitikai elképzelések szervesen illeszkednek a jelenlegi városvezetés által megfogalmazott ifjúságpolitikai irányelvekhez” – írja előterjesztésében a polgármester.
Amennyiben a közgyűlés jövő heti ülésén elfogadja a Papp László javaslatát, Halász D. Jánost egy évre nevezik ki a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)