Postapontok helyettesíthetik a tíz bezárt debreceni postahivatalt – videóval
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.19. 09:25 | Frissítve: 2023.01.19. 15:43
Debrecen - Két bezárt posta újranyitott, ez azonban másfél évre 124 millió forintjába kerül a városnak.
Mint ismert, október végén az energiaválság miatt országszerte 210 településen 366 postahivatal működésének ideiglenes szüneteltetéséről döntött a Magyar Posta takarékossági okokból. Ez Debrecenben tizenkét egység működését érintette. A területi elosztásuk ugyanakkor meglehetősen problémás volt, városrészek maradtak ugyanis postahivatal nélkül.

Papp László polgármester tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójával, ahonnan azt a választ kapták, hogy csak akkor nyithatnak újra postákat, ha a város a rezsiköltség mellett az alkalmazottak bérébe is besegít. Év végén aztán megszületett az egyezség, melynek értelmében a Jánosi utcai, illetve a Galamb utcai hivatalok újra kinyithattak január elején. Ezzel egyidejűleg az Ifjúság utcai posta működése átmenetileg szünetel, tekintettel arra, hogy a mintegy 200 méterre lévő Füredi úti bevásárlóközpontban is igénybe vehető a szolgáltatás.
A két posta nyitva tartásához a város nettó 65 millió forinttal járul hozzá 2023-ban. Papp László városi közgyűlésnek benyújtott előterjesztéséből kiderült, a posták nyitva tartása még 2024-ben is pénzébe fog kerülni az önkormányzatnak, arra az évre nettó 32 és fél millió forintot kér ezért a Magyar Posta Zrt.
A két évre az áfát is számolva tehát 124 millió forintba kerül ez a városnak.
A polgármester előterjesztésében megjegyezte, mivel a tervezett kötelezettségvállalás nettó összege a kötelezettségvállalás teljes időtartamára nem haladja meg az 500 millió forintot, így a költségvetési fedezet biztosításáról saját hatáskörben is dönthetett volna, azonban ezen ügy kiemelt társadalmi jelentőségére figyelemmel fontosnak tartotta a közgyűlés támogatását.
Papp László polgármester a közgyűlés ülésén elmondta, ez az összeg posták működési költségének a fele. Hozzátette, nem tartja normálisnak, hogy a városnak posták nyitva tartásáért kell fizetnie, „van elég fizetnivalónk enélkül is” – fogalmazott. Mint elmondta, tovább tárgyalnak a Magyar Posta vezetésével, szóba jöhet postapontok nyitása is.
Mándi László, a Momentum önkormányzati képviselője az iránt érdeklődött, hogy miért másfél évre kötik ezt a megállapodást, s ez jelenti-e azt, hogy a többi bezárt posta nem nyit ki újra ebben az időszakban.
Papp László elmondta, a Magyar Posta ezt a feltételt szabta. Mint mondta, ezen posták nyitva tartása fontos a városnak, de nem az önkormányzat feladata lenne ezek finanszírozása.
Kőszeghy Ábel független képviselő az iránt érdeklődött, hogy a többi tíz bezárt posta újranyitásáról tárgyaltak-e.
Papp László azt mondta, hogy ez a két nagy forgalmú posta újranyitása is nagyon komoly terhet ró a városra.
A polgármester megítélése szerint a többi bezárt postát nem fogja kinyitni a cég, ezért kell postapontokban gondolkodni, erre a Magyar Posta is nyitott, de ehhez kereskedelmi partnereket kell találni.
(A postapont vagy más néven postapartneri szolgaltatóhely nem önálló postahivatal, általában egy ábécében alakítanak ki egy részt, ahol postai ügyeket lehet intézni postai alkalmazott segítségével – a szerk.)
Az MSZP-s Madarasi István felháborítónak, politikai arcátlanságnak nevezte a Magyar Posta döntését, mely 2021-ben 14 milliárdos adózott eredménnyel zárja az üzleti évét.
Papp Viktor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője is úgy fogalmazott, ők sem értenek egyet a Magyar Posta döntésével, ugyanakkor a két újranyitott postáért köszönetet mondott az ott élők nevében.
A közgyűlés végül egyhangúlag határozott a kötelezettségvállalásról a két szóban forgó posta nyitva tartásáról.
A Jánosi utcai posta napi ügyfélforgalma a bezárás előtt négyszáz fő volt, a Galamb utcaiban 550 ember fordult meg korábban naponta.