Dominikán fogták el a tizenegy éve körözött debreceni szélhámosnőt – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.30. 09:56 | Frissítve: 2023.03.30. 12:27
Debrecen - D. Andrea volt a leghosszabb ideje rejtőzködő magyar női bűnöző.
A dominikai rendőrség elfogta a csalás és pénzmosás miatt 15 év börtönre ítélt D. Andreát, álnevén Kathona Esztert – írja helyi híroldalak közlése szerint a Telex. Időközben a rendőrség körözési oldalán is jelezték, hogy elfogták a nőt.

A miskolci származású nő 11 éve volt szökésben, már csak pár évet kellett volna kihúznia ügyei elévüléséig.
D. Andrea ugyan miskolci születésű, de a bűncselekmények többségének elkövetésekor Debrecenben élt, s a hatóságok szerint két nagy értékű csalásban is szerepet vállalt.
Az egyik ügyben társával ugyanazt a kukoricát több cégnek is eladták, ezzel 300 millió forintot csaltak ki a megtévesztett vállalkozásoktól, a másik ügyben bankokat károsított meg bűntársaival szintén több százmillió forintos kárt okozva.
D. Andreát egyrészt azért körözték, mert a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg, továbbá hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt is körözést adtak ki ellene. 2011-ben ugyan letartóztatták, de aztán szabadlábon védekezhetett, ekkor szökött meg egyik társával, O. Róberttel.
Az akkor 40 éves debreceni férfi 2016 júniusában hazatért Thaiföldről. A rendőrök már a reptéren elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. Sokan azt gondolták, D. Andrea is Thaiföldön bujkál. Mint most kiderült, a világ másik végén rejtőzködött.