„Debreczen lelkes magyarjai” is nagy szerepet játszottak a ’48-49-es eseményekben

---

Debrecen – Sok reményt fűztek a Tisztántúlon élő magyarsághoz a szabadságharc alatt. Ekkor Debrecenben működött a kormány mellett az írói élet, valamint nyolc hírlap is. Nagyjából háromezer menekült érkezett ekkor a cívisvárosba – idézte fel a téma elismert szakértője, Gáborjáni Szabó Botond.

---

Idén ünnepeljük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját. A megemlékezések sora már kedden megkezdődött. A történelmi események debreceni vonatkozásairól, jelentőségéről a téma szakértője, Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának nyugalmazott igazgatója beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

A szakember kiemelte, már abban az időben is Debrecen az ország második legnagyobb városa volt, körülbelül ötvenezren lakták.

– Mezővárosias jellege ismert. Még engem is meglepett, hogy a két világháború között készültek olyan felvételek, amelyeken cifraszűrben állnak a városháza előtt az emberek. Ugyanakkor már a reformkorban ír a sajtó az úgynevezett erős és szellemdús polgárságról – fejtette ki Gáborjáni Szabó Botond.

Ismertette, ez a réteg, amely érdeklődött a politika iránt, körülbelül ezer fő volt. Elmondása szerint az ilyen témába a diákság mindig bevonható, és ők érzékenyek a társadalmi változásokra. Volt még egy több mint száz fős értelmiségi hivatalnoki réteg, valamint a kereskedők, iparosok – a korabeli sajtó szavával élve – „értelmesebbjei”, szintén nagyjából kétszáz fő. Belőlük jön össze ez az ezer fő, akik különböző eseményeken meg is jelentek.

– Debrecenről Kossuthnak jó ismeretei vannak, levelezőpartnerekkel is ápolt itt kapcsolatot. Ő úgy nevezi a várost január 6-i kiáltványában, hogy „a szeplőtlen magyar eredetiségű alföld tősgyökeres magyar fővárosa”, regionális központként kezelve Debrecent – fogalmazott Gáborjáni Szabó Botond.

Kossuth nem fukarkodott a nyelvi fordulatokkal, ha a cívisvárosról volt szó. „Debreczen lelkes magyarjainak tömegestőli fölkelése lészen a zászló, melynek magasztos lobogására a Tisza népének ezernyi ezerei, mint hegyről a hógombolyag le fognak omlani az ellenségre”.

– Ez is mutatja, hogy mit vártak Debrecentől. 1848 december végén a kormány, az író társadalom színe-java, a hivatalos közlönytől kezdve nyolc hírlapig mind Debrecenben működik. Háromezer főre teszik a menekültek számát, akik ide érkeztek – mutatott rá a szakember.

Hozzátette, nemcsak poétai lelkek érkeztek, hogy felrázzák a magyarságot, hanem például Mészáros Lázár hadügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy a magyarság ereje a Tiszántúlon van.

Gáborjáni Szabó Botond úgy fogalmazott, a lelkészek között, az egyházi társadalomban is voltak radikálisabbak.

– Semmiképpen nem mondanám azt, hogy bármilyen felekezeti színezete lenne az eseményeknek. Debrecen 95 százalékban református város volt, ahol a lojális püspök írja le azt, hogy „az elmúlt 300 évben rettegve nyitottuk fel a rendeleteket”. A Habsburg-házzal kapcsolatban rossz tapasztalatai voltak az ittenieknek.

Rámutatott, nagy országos statisztikákban: hadsereg részvétele, tábori papság, nem lehet kimutatni felekezeti eltéréseket.

Gáborjáni Szabó Botond arra is kitért, hogy 1849-ban a sajtó tette a dolgát Debrecenben is, de néphez szóló füzetek, „ponyvák” is megjelentek, ebben a kollégium is szerepet játszott. Itt mutatták be Sárosi Gyula Ponyvára került arany trombita című művét is. Ezek szépen összefoglalták az embereknek a szabadságharc eseményeit.