Debreceni történet: ilyen az élet öt gyerekkel
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.06.10. 09:00 | Frissítve: 2019.06.10. 16:04
Debrecen – Heten vannak: anya, apa, négy fiú és egy leány. Imádják a matematikát, de akár családi zenekart is alapíthatnának. Vagy mégsem?
Vámosiné Pacza Tündét még a középiskolából ismerem. A találkozóra biciklivel érkezik, s nem zavarja, hogy hamarosan esni fog. Pedig még tornádó is feltűnik Debrecenben, míg mi múltról, jelenről, életről, családról beszélgetünk egy hangulatos kávézóban.
Tünde évek során szinte semmit nem változott, bár nem volt eseménytelen élete. Kezdjük ott, hogy míg sokaknak rémálom volt a függvények meg az egyenletek világa, neki mindene volt a matek. (Arra, hogy miért szereti, tömör válasza: mert logikus.)
Azért jött Nyíregyházáról is Debrecenbe, hogy a Fazekas-gimnázium matematika tagozatos osztályába járhasson. Innen egyenes út vezetett számára az egyetemre, ahol a “sima matek” mellett programozó matematikát is tanult – akkoriban, amikor a legtöbb családban el sem tudták képzelni, hogy eljön az idő, amikor egy-egy háztartásban akár több laptop, asztali gép is lesz majd.
Az egyetemen nemcsak a tudományokkal ismerkedett meg, hanem egy fiatalemberrel is. Gyuri, mondja, szintén a természettudományok iránt kötelezte el magát, csak ő biofizikus lett, s akivel azóta is együtt vannak. Régi kapcsolat ez tehát, mely akkor sem szakadt meg, amikor Tünde párja Németországba ment dolgozni, ő pedig Budapestre került egy biztosító társasághoz, ahol természetesen matematikusként tevékenykedett. (Kockázati tényezőket, esélyeket és hasonlókat kellett kalkulálnia.) Aztán úgy alakult, hogy visszatértek Debrecenbe, itt alapítottak családot. Született egy gyerekük, majd még egy, aztán még egy – és meg sem álltak addig, míg a családjuk hét fős nem lett. Valahogy így alakult, és ezt a helyzetet, ezt az életet eszük ágában sem lenne elcserélni bármilyen másra.
Öt gyerekkel az élet talán nem mindig egyszerű, vetem fel, ám a válasz változatlanul széles mosoly: de mennyi örömmel jár.
Ráadásul, mondja Tünde, még a szerencse is mindig melléjük szegődött, amikor felhasználták annak idején az ifjúsági takarékbetétet (talán az idősebbek emlékeznek még erre a lehetőségre), amikor lakást vettek, majd úgy döntöttek, hogy belevágnak egy építkezésbe, valahogy minden a legjobban alakult. Ekkora családnak ugyanis nem kevés helyre van szüksége. Nem palotában élnek (hiszen egyetemi polgárokról beszélünk, nem jól menő vállalkozásokat igazgató üzletemberekről), de mindenkinek megvan a saját birodalma. Autójuk is kettő van, egy nagyobb, meg egy “öreg városi szaladgálós”.
Íme az ötösfogat: Marci (23), a korelnök harmadéves egyetemista, orvosira jár. Ábel (21) a műszaki tudományok iránt kötelezte el magát. Boldizsár (19) szintén orvos szeretne lenne, jelenleg elsőéves. Boglár (15), az egyetlen lány édesanyja útját választotta: Fazekasos és matek-tagozatos, a legifjabb, Bendegúz (12) pedig az ötödik osztályosok életét éli.
Nem lehet könnyű ennyi emberre főzni, figyelni arra, ki mit szeret, nem szeret, pedzegetem, mire Tünde elárulja, hogy egyféle van, abból lehet választani. A sütemény az mindig gyorsan elfogy – árulja el. A gyerekek egyébként sokat segítenek otthon, mindenkinek megvan a maga “szakterülete”, van, aki például a sütés-főzésben igyekszik jeleskedni.
Ahogy mesél magukról (szinte noszogatni kell, mert szerényen visszahúzódna, hogy náluk biztosan vannak sokkal érdekesebb emberek), egy szép élet körvonala rajzolódik ki előttem. Vannak viták is olykor, ennyi gyerek között hogyne lenne, de csak annyi, mint bárhol másutt. Jó testvérek, summázza, és jó gyerekek is – teszi hozzá. A környezetükben senki nem csodálkozik azon, hogy ennyien vannak: megszokták, hogy ők ilyenek.
Költséges öt gyereket nevelni? Az. De mindig úgy alakították a dolgokat, hogy mindenre jusson. A gyerekek egyébként örökölték a szüleik érdeklődési körét, mindnyájan vonzódnak a matematikához, mondja, de emellett zenélnek és sportolnak is. Kérdésemre, hogy jön a képbe a zene, Tünde elárulja, amire én már nem is emlékeztem, hogy ő annak idején zongorázott is. Nincs túl messze egymástól a matematika és művészet – jegyzi meg. Ami egyébként kézenfekvő magyarázat arra is, hogy futhatunk össze olyan gyakran színházban, moziban, kiállításokon, koncerteken: mert mindez (is) érdekli őt. Meg az utazások.
Amikor majd nagymama leszek, szeretnék sokat utazni!
– mondja. Persze, teszi hozzá, azért sokfelé megfordult eddig is: mutatja is a térképen, mikor kérdezem, merrefelé, hogy Ausztráliában, Oroszországban is többek között. Nem csak egyedül, hanem így, a nagycsaláddal is szoktak kirándulni vagy éppen világot járni. Kilenc hónapot Amerikában is éltek – idézi fel, ami millió élményt adott mindnyájuknak.
Volt olyan, hogy családi muzsikálásra összeálltatok mindnyájan? – kérdezem a zenéhez visszakanyarodva. Nem, rázza fejét, ahhoz túl hasonló hangszereken játszik a társaság, öt zongorával mit is lehetne kezdeni. Közös filmnézések? Vannak, bár ott nehéz megtalálni a közös nevezőt, mivel nem egészen ugyanaz érdekli a 12 meg a 23 éves fiatalokat. Olvasni mindenki szeret, főleg a legkisebb, ő szinte falja egyik kötetet a másik után. Érdeklődésemre, van-e olyan könyv, amit mindenki szeret, Tünde a Harry Potter-sorozatot említi elsőnek.
Akárhogy próbálom feszegetni, mennyire bonyolult lehet ekkora családban élni, s mindent jól megszervezni, valahogy mindig odajutunk, hogy nem vészes. Jó életük van, szeretik egymást.
Akkor is ezt az utat választanánk, ha újra kezdhetnénk – mondja Tünde. És messzire sugárzik róla, hogy így is gondolja.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)