Debrecenben kezelt beteg gyerekekért is lehet futni, túrázni vagy kerékpározni
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.08. 13:43 | Frissítve: 2023.03.09. 13:17
Debrecen - A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány várja a jótékony sportolók jelentkezését, sokféle táv közül lehet választani.
A debreceni telephellyel is rendelkező, súlyosan beteg és fogyatékossággal élő gyerekeket segítő szervezet is bekerült a Happy Way elnevezésű, jótékonysági sportkampányokat szervező kezdeményezés kiemelt támogatási programjába.

Ennek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az alapítvány céljait – köztük a debreceni Gyermekklinikán kezelt kis betegek támogatását – az úgynevezett Winter kihívás során jótékony sportolással is lehessen segíteni.
A jelentkezők futva, túrázva vagy kerékpározva teljesíthetnek „virtuálisan” (tetszőleges helyszínen és időpontban) különböző távokat, a regisztrációs díj egy része pedig adományként a szervezethez kerül. A teljesítés igazolásának közösségimédia-felületeken való megosztásával pedig további potenciális jelentkezőkhöz is eljuthat a kezdeményezés híre.
A programra itt lehet jelentkezni március 17-ig.
A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány munkáját pedig a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásával is lehet segíteni, a szervezet adószáma: 18418299-1-05.