Debrecenben is nagy volt a forróság az év egyik legmelegebb hétvégéjén – videóval
Szerző: DTV | szerkesztoseg@dtv.hu Közzétéve: 2015.07.05. 16:05 | Frissítve: 2015.07.06. 13:53
Debrecen – Az év eddigi legforróbb hétvégéjén van túl Debrecen, vasárnap napközben 30 foknál is jóval melegebb volt.
36 fokot mutatott ma a hőmérő. Így nem volt meglepő, hogy folyamatosan álltak a Kossuth téren felállított hűsítő sátor alatt. Mindenki másképp védekezik a hőség ellen.

- Vagy vízzel vagy sapkával védekezünk, főleg a gyerekek esetében, vagy árnyékkal, amennyire mi is bírunk, és persze naptejjel – hallhattuk Zsadányi Zsoltot.
Sokan sapkában sétáltak vasárnap a belvárosban. Az Esti Közelkép pénteki adásában dr. Kovács István háziorvos is kiemelte az öltözködés fontosságát a kánikulában.
- A megfelelő ruházat megválasztására kell gondolnunk. A könnyű, szellős ruházatot érdemes választani,olyat, amelybe a verejték el tud távozni az emberi szervezetből. A sapka, szalmakalap, szemellenző vagy UV-szűrős napszemüveg viselése is hasznos – mondta dr. Kovács István háziorvos.
Emellett pedig a megfelelő folyadékpótlásról is gondoskodni kell. A Nagyerdei Fürdőbe folyamatosan érkeztek a strandolók már a délelőtti órákban. Akadt, aki a napot élvezte, de leginkább a vízben hűsöltek az emberek. Több százan a fürdőzést választották hétvégi programnak.
Ilyen melegben a közeli településekről is érkeznek vendégek és a külföldi turisták is inkább strandolnak a városnézés helyett.
- Egy átlagos nap forgalma, jó idő esetén, hétköznapokon is 600-700 fő körül van. A tegnapi nap meg is duplázódott ez a létszám, közel 1500-an érkeztek a fürdőzők – nyilatkozta Fekete József fürdőszolgáltatás vezető.
A jövő hét elején is hasonló melegre kell számítani. Szerda lesz az idei nyár eddigi legmelegebb napja. A meteorológiai előrejelzések szerint 38 fok is lehet.
Dehir - Nagy volt a forróság a hétvégén Debrecenben is
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)